Averroës

Averroës (Ibn Rusd)
Averroës hagyományos európai ábrázolása
Született	Abu l-Valíd Muhammad ibn Ahmad ibn Muhammad ibn Rusd al-Kurtubí 1126. április 14. körül Córdoba, Andalusz, almorávida fennhatóság
Elhunyt	1198. december 10. vagy december 11. Marrákes, Almohád Kalifátus
Foglalkozása	filozófus orvos csillagász bíró tanár író tolmács
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Andalusz, Magreb középkori filozófia
Iskola/Irányzat	iszlám filozófia, arisztotelizmus, averroizmus, málikita jogi hagyomány
Érdeklődés	logika, metafizika, természetfilozófia, pszichológia, teológia, iszlám jogtudomány, orvostudomány, csillagászat, politikai filozófia
Akikre hatott	Aquinói Szent Tamás, Albertus Magnus, Siger de Brabant, Duns Scotus, Gersonidész, Mózes Narboni, Elia del Medigo, Baruch Spinoza
Akik hatottak rá	Arisztotelész, Platón, al-Fárábi, Avicenna, Ibn Bádzsa, Abu Bakr ibn Tufajl, Galénosz, Ibn Zuhr
Fontosabb nézetei	a filozófiai demonstráció és a helyesen értelmezett kinyilatkoztatás egysége; Arisztotelész kommentálása; a természetes okság védelme az asarita alkalmi oksággal szemben; az emberi értelem egységének vitatott tana; vallásjogi hermeneutika; allegorikus értelmezés (tavíl)
Fontosabb művei	The Incoherence of the Incoherence On the Harmony of Religions and Philosophy Bidayat al-Mujtahid Colliget
A Wikimédia Commons tartalmaz Averroës (Ibn Rusd) témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Averroës szobra Córdobában

Averroës alakja Raffaello Az athéni iskola című freskóján

Averroës, arab nevén Ibn Rusd (arabul: ابن رشد), teljesebb nevén Abu l-Valíd Muhammad ibn Ahmad ibn Muhammad ibn Rusd al-Kurtubí (arabul: أبو الوليد محمد بن أحمد بن محمد بن رشد القرطبي; Córdoba, 1126. április 14. körül – Marrákes, 1198. december 10. vagy december 11.) andalúziai muszlim filozófus, málikita jogtudós, kádi, orvos és Arisztotelész-kommentátor volt. Születésének és halálának pontos napja a forrásokban nem teljesen egységes; az 1126. április 14. és az 1198. december 10. vagy 11. a modern kézikönyvekben és lexikonokban leggyakrabban szereplő dátumok.

A latin középkorban Averroës néven, gyakran egyszerűen „a Kommentátor”-ként említették, mert Arisztotelész műveinek legtekintélyesebb magyarázói közé tartozott. Ez a cím elsősorban a latin keresztény recepcióban alakult ki; saját andalúziai és arab-iszlám közegében nem ebben az értelemben használták. Életműve a 12. századi Andalusz és a Magreb almohád kori intellektuális világában született, és az arisztotelészi filozófia, az iszlám vallásjog, a kalám, az orvostudomány és a természetfilozófia kérdéseit kapcsolta össze.

Averroëst gyakran a muszlim arisztotelizmus egyik utolsó nagy alakjaként tartják számon. Programjának egyik központi eleme az volt, hogy Arisztotelész gondolkodását megtisztítsa azoktól az újplatonikus és avicennai értelmezési rétegektől, amelyek szerinte elhomályosították a görög filozófus eredeti szándékát. Ez a törekvés különösen vonzóvá tette a latin Nyugat számára, ahol a 13. századtól Arisztotelész műveinek megértése gyakran Averroës kommentárjain keresztül történt.

Legismertebb művei közé tartoznak Arisztotelészhez írt rövid, középső és hosszú kommentárjai, a filozófia és a kinyilatkoztatott törvény viszonyát tárgyaló Faszl al-makál, az al-Gazáli filozófiakritikájára válaszoló Taháfut at-taháfut, a vallási bizonyítások módszereit elemző al-Kasf an manáhidzs al-adilla, a jogtudományi Bidájat al-mudzstahid va nihájat al-muktaszid, valamint az orvosi Kitáb al-kullíját fi t-tibb, amely latinul Colliget címen vált ismertté.

Averroës jelentősége nemcsak az iszlám filozófiában, hanem a zsidó és latin keresztény középkorban is kiemelkedő. Kommentárjai révén Arisztotelész egyik legfontosabb középkori értelmezője lett; műveit latinra és héberre fordították, és nagy hatást gyakoroltak a skolasztikus filozófiára, Aquinói Tamásra, a latin averroizmusra, valamint a zsidó arisztoteliánus gondolkodókra. A modern szakirodalom ugyanakkor óvatosan kezeli azt a régi európai képet, amely Averroëst egyszerűen vallásellenes racionalistának, modern szekularistának vagy a „kettős igazság” tanítójának tekintette. Ibn Rusd saját álláspontja szerint a demonstratív filozófiai igazság és a helyesen értelmezett kinyilatkoztatás nem mondhat ellent egymásnak.

„Az igazság nem áll szemben az igazsággal, hanem összhangban van vele, és tanúságot tesz mellette.”

Ez a mondat Averroës alapvető meggyőződését foglalja össze: a racionális igazság és a kinyilatkoztatott igazság végső soron összhangban van.

— Faszl al-makál

Neve és átírása

Az Averroës név a középkori latin hagyományból származó alak. Arab neve Ibn Rusd, amely szó szerint „Rusd fia” jelentésű névelem. Teljes arab neve a szakirodalomban rendszerint Abu l-Valíd Muhammad ibn Ahmad ibn Muhammad ibn Rusd al-Kurtubí alakban szerepel; az al-Kurtubí jelző córdobai származására utal. Nagyapjától való megkülönböztetésül gyakran Ibn Rusd al-Hafíd („Ibn Rusd, az unoka”) néven említik, míg nagyapja, a neves málikita jogtudós és córdobai főbíró Ibn Rusd al-Dzsadd („Ibn Rusd, a nagyapa”) néven ismert.

Történeti és intellektuális háttér

Averroës Córdoba városában született, amely a 12. században már nem a Córdobai Kalifátus fővárosa volt, de továbbra is az arab nyelvű andalúziai műveltség egyik fontos központjának számított. Andalusz a muszlim, zsidó és keresztény közösségek érintkezési tere volt. A régebbi irodalomban gyakran „convivenciáról”, együttélésről beszélnek, de ezt nem szabad modern értelemben vett vallási egyenlőségként érteni. A nem muszlim közösségek jogi státusza, adóterhei és társadalmi lehetőségei a hatalmi helyzettől, dinasztiától és helyi politikától függtek. A közös arab nyelvű tudományos kultúra mégis lehetővé tette, hogy muszlim, zsidó és keresztény tudósok ugyanazon filozófiai, orvosi és csillagászati örökséghez kapcsolódjanak.

Averroës életében két észak-afrikai berber eredetű dinasztia játszott döntő szerepet. Családja az Almorávidák idején emelkedett ki a málikita jogi elitben. Az Almohádok 1140-es évekbeli hatalomátvétele azonban új politikai és vallási környezetet teremtett. Az Almohád-mozgalom Ibn Túmart tanításai nyomán szigorúbb egységtani és reformprogramot hirdetett, ugyanakkor az udvar bizonyos időszakokban filozófiai és tudományos tevékenységet is támogatott. A 12. század végére az udvari környezetben erősebb konzervatív, politikai és vallási nyomások jelentek meg, ami hozzájárulhatott Averroës 1195 körüli kegyvesztéséhez. Ibn Rusd helyzete ezért kettős volt: családi háttere az előző dinasztiához kötötte, pályája viszont az Almohád-udvarban bontakozott ki.

A 12. századi arab filozófia nem azonos a modern értelemben vett világi filozófiával. A falszafa a görög eredetű, főként arisztotelészi és neoplatonikus filozófiai hagyomány arab nyelvű formáját jelöli; a kalám az iszlám spekulatív vagy dialektikus teológia; a saría pedig az isteni eredetű vallási törvény és életvezetési rend, nem pusztán büntetőjog. A fikh az iszlám jogtudomány, vagyis a saría emberi értelmezésének és alkalmazásának tudománya. Averroës egyszerre volt a falszafa művelője és a fikh szakértője, ami alapvető különbség a róla kialakult leegyszerűsítő „filozófus a vallással szemben” képekhez képest.

Óvatos párhuzamként említhető a skolasztika: ahogyan Aquinói Tamás és más latin teológusok megpróbálták Arisztotelészt a keresztény teológia keretei között értelmezni, Averroës az arisztotelészi demonstrációt az iszlám kinyilatkoztatás és a saría összefüggésében vizsgálta. A párhuzam azonban nem jelent azonosságot. Averroës nem latin egyetemi teológus, hanem andalúziai muszlim jogtudós, bíró és udvari orvos volt.

Élete

Családja és tanulmányai

Averroës 1126. április 14-e körül született Córdobában. Családja a város jogi és vallási elitjéhez tartozott. Apja, Ahmad ibn Rusd, bíró volt; nagyapja, Abu l-Valíd Muhammad ibn Ahmad ibn Rusd al-Dzsadd, Córdoba főbírójaként és jelentős málikita jogtudósként vált ismertté. A családi háttér meghatározta Averroës képzését és társadalmi helyzetét: nem kívülálló filozófusként lépett be az iszlám tudományosságba, hanem egy jogtudósi-bírói dinasztia tagjaként. Ez a háttér későbbi jogi hermeneutikájában is meghatározó: a filozófia és a kinyilatkoztatás kapcsolatát gyakran a jogi értelmezés és a bizonyítás kérdéseként kezeli.

Tanulmányai a kor andalúziai elitképzésének megfelelően több területre terjedtek ki. Hadíszt, arab nyelvtant, jogtudományt, jogelméletet, teológiát, orvostudományt, matematikát, csillagászatot és filozófiát tanult. A filozófia terén közvetlen mestereiről kevés adat maradt fenn; a szakirodalom szerint nem volt sem Ibn Bádzsa, sem Abu Bakr ibn Tufajl közvetlen tanítványa, de műveiket ismerte. Orvosi képzésében a trujillói Abu Dzsafar ibn Hárún szerepét szokás kiemelni.

Kapcsolata az Almohád-udvarral

Averroës fiatal felnőtt volt, amikor az Almohádok megszerezték a hatalmat Andaluszban és a nyugati Magrebben. A család korábbi almorávida kötődése miatt számára különösen fontos volt az új uralkodóházhoz való viszony. A források szerint már korán kapcsolatba került Marrákes és az andalúziai Almohád-elit köreivel, ahol filozófiai és teológiai kérdésekről folytatott vitákban is részt vett.

Pályájának döntő fordulatát Abu Bakr ibn Tufajl közvetítése hozta. Ibn Tufajl maga is filozófus és udvari orvos volt, legismertebb műve a Hajj ibn Jakzán, amely a filozófiai megismerés és a vallási tanítás viszonyát elbeszélő formában tárgyalja. Ő mutatta be Averroëst Abu Jaakúb Júszuf almohád kalifának. A hagyomány szerint a kalifa arra panaszkodott, hogy Arisztotelész művei nehezen érthetők, és olyan magyarázatokra van szükség, amelyek hozzáférhetőbbé teszik őket. Averroës ennek nyomán kezdett Arisztotelész műveihez kommentárokat írni. Fontos pontosítás, hogy Averroës nem Arisztotelész műveinek fordítójaként vált jelentőssé: a görög művek arab fordításai és fordítási hagyományai nagyrészt korábban jöttek létre. Ő Arisztotelész arab szövegeihez és a már létező kommentárhagyományhoz kapcsolódva írt rövid, középső és hosszú kommentárokat.

Bíró és orvos

Averroës bírói pályát is befutott. Kádi volt Sevillában, majd Córdobában, és a források szerint a jogi ítélkezésben igazságosságáról és szorgalmáról volt ismert. Gyakorló jogtudósi tapasztalata magyarázza, hogy vallásfilozófiai írásai nem pusztán elméleti munkák: a filozófiai vizsgálódás jogosultságát jogi és hermeneutikai kérdésként is kezeli. A Faszl al-makál műfaja ezért részben jogi véleményként, fatvaszerű értekezésként is értelmezhető: azt vizsgálja, hogy a saría szempontjából a filozófiai és logikai vizsgálódás megengedett, tiltott vagy kötelező-e.

Orvosként szintén jelentős szerepet töltött be. Később az Almohád-udvar főorvosa lett Marrákesben, ahol a kalifa szolgálatában állt. Orvosi műve, a Kitáb al-kullíját fi t-tibb az orvostudomány általános elveit foglalta össze. Latin fordításban Colliget címen vált ismertté, és Ibn Zuhr gyakorlati orvosi művével együtt a zsidó, keresztény és muszlim orvosi oktatásban is hatást gyakorolt.

Kegyvesztése és halála

1195 körül Averroës kegyvesztett lett az Almohád-udvarban. Lucenába száműzték, egy Córdoba közelében fekvő településre, műveinek egy részét betiltották vagy elégették. A bukás pontos okai nem tisztázottak. A régebbi elbeszélések gyakran a „filozófiaellenes ortodoxia” győzelmeként mutatták be az eseményt, de a modern szakirodalom óvatosabb: udvari intrikák, politikai körülmények, az Almohád-ideológia változásai, az arisztokrata és jogtudósi csoportok közötti feszültségek, valamint a filozófiával szembeni bizalmatlanság egyaránt szerepet játszhattak. A könyvégetés mértéke és pontos tárgya szintén vitatott.

A száműzetés nem tartott sokáig. Averroëst később visszafogadták az udvarba vagy legalábbis enyhült helyzete, de 1198 decemberében Marrákesben meghalt. Testét később Córdobába vitték. A róla szóló életrajzi hagyományban gyakran kiemelik azt a jelenetet, amely szerint koporsóját és könyveit egy teher két oldalára helyezték; a történet szimbolikus jelentése szerint élete egyszerre tartozott a testi halandósághoz és a tudományos művek továbbéléséhez.

Művei

Averroës életműve több mint négy évtizedet fog át, és rendkívül nagy terjedelmű. Írt logikai, természetfilozófiai, metafizikai, pszichológiai, etikai, politikai, jogi, teológiai, orvosi és csillagászati műveket. Művei jelentős részben arab eredetiben maradtak fenn, más esetekben azonban csak héber vagy latin fordítások őrzik őket.

Arisztotelész-kommentárok

Averroës nyugati hírnevét elsősorban Arisztotelész-kommentárjai alapozták meg. Több műhöz háromféle kommentártípust készített: rövid kommentárokat vagy kivonatokat, középső kommentárokat vagy parafrázisokat, valamint hosszú kommentárokat, amelyek szorosabban követik Arisztotelész szövegét. A rövid kommentár a téma összefoglalását adta; a középső kommentár Arisztotelész gondolatmenetét magyarázta, de nem mindig szó szerinti rendben; a hosszú kommentár részletesen, szakaszról szakaszra követte a szöveget. Kommentálta többek között a Kategóriák, Hermeneutika, Első analitika, Második analitika, Topika, Szofisztikus cáfolatok, Fizika, Az égbolt, Keletkezés és pusztulás, Meteorológia, A lélek, Metafizika, Nikomakhoszi etika és más arisztotelészi művek anyagát.

Célja nem Arisztotelész gondolatainak szabad átalakítása volt, hanem az, hogy az arisztotelészi filozófiát megtisztítsa azoktól az újplatonikus, avicennai és al-fárábi értelmezésektől, amelyek szerinte eltérítették az eredeti tanítást. E program filológiai értelemben nem mindig felel meg a mai Arisztotelész-kutatás követelményeinek, hiszen Averroës arab fordításokra és közvetett hagyományokra támaszkodott. Történeti jelentősége mégis óriási: a latin és héber olvasók számára Arisztotelész gyakran Averroës magyarázatain keresztül vált érthetővé.

Vallásfilozófiai művek

Averroës legismertebb vallásfilozófiai művei a Faszl al-makál, a Taháfut at-taháfut és az al-Kasf an manáhidzs al-adilla. A Faszl al-makál teljesebb címe: „Döntő értekezés, amely meghatározza a törvény és a bölcsesség kapcsolatát”. A mű alapvető kérdése az, hogy a saría szerint a filozófia és a logika tanulmányozása megengedett, tiltott vagy kötelező-e. Averroës válasza szerint a teremtett dolgok vizsgálata a Teremtő megismeréséhez vezet, ezért a megfelelő képzettségű emberek számára a demonstratív filozófiai vizsgálódás nemcsak megengedett, hanem vallásilag is előírt lehet.

A Taháfut at-taháfut („Az összeomlás összeomlása”, latinul Destructio destructionis) al-Gazáli Taháfut al-falászifa című művére adott válasz. Al-Gazáli a filozófusok, különösen al-Fárábi és Avicenna metafizikai állításait bírálta. Averroës válaszában az okság, a világ örökkévalósága, az isteni tudás, a csodák és a feltámadás kérdéseiben vitatta al-Gazáli érveit, és a filozófiai demonstráció jogosultságát védte. A mű egyik legfontosabb tétje az volt, hogy a természetes okság tagadása Averroës szerint a tudományos megismerést is aláássa.

Az al-Kasf an manáhidzs al-adilla („A bizonyítás útjainak feltárása”) a vallási tanítások bizonyítási módjait vizsgálja. Ebben Averroës az isteni létezés, egység, attribútumok, prófécia, isteni igazságosság és túlvilág kérdéseit tárgyalja, különböző teológiai irányzatokkal vitázva. A mű különösen fontos annak megértéséhez, hogy Averroës nem a vallási beszéd megszüntetésére, hanem annak módszertani tisztázására törekedett.

Jogi művei

Averroës egyik fő jogi műve a Bidájat al-mudzstahid va nihájat al-muktaszid, amely nagyjából „A jogi erőfeszítést kezdő ember kiindulópontja és a középutat kereső célja” jelentésű. A mű a különböző iszlám jogi iskolák vitáit és azok érvelési alapjait tárgyalja. Jelentősége abban áll, hogy nemcsak döntéseket sorol fel, hanem megpróbálja feltárni, miért jutottak a jogtudósok eltérő álláspontokra.

Ez a jogi háttér különösen fontos Averroës vallásfilozófiájának megértéséhez. A filozófia és vallás viszonyát nem kívülállóként, hanem gyakorló jogtudósként és bíróként vizsgálta. A Faszl al-makál ezért nem egyszerű filozófiai kiáltvány, hanem jogi-hermeneutikai érvelés arról, hogy kik, milyen feltételekkel és milyen módszerrel értelmezhetik a kinyilatkoztatott szövegek mélyebb jelentését.

Orvosi művei

A Kitáb al-kullíját fi t-tibb Averroës legfontosabb orvosi műve. Címe az orvostudomány általános elveire utal; latin fordítása, a Colliget, a középkori és reneszánsz orvosi oktatás egyik ismert szövege lett. A mű a test felépítésével, egészséggel és betegséggel, diagnózissal, tünetekkel, táplálkozással, gyógyszerekkel és terápiával foglalkozik.

Orvosi gondolkodása Galénosz és Arisztotelész örökségére épül, de nem pusztán kompiláció. A Kullíját az orvosi tudást rendszerbe kívánja foglalni, és hangsúlyozza az egészség megőrzését, a test egyensúlyát, az érzékelés és az idegrendszer szerepét. A modern orvostörténet külön figyelmet fordított arra, hogyan tárgyalta Averroës az agyat, az idegeket, az érzékszerveket és a lelki képességeket a középkori orvosi és filozófiai keretben.

A középkori hagyományban a Kullíját gyakran Ibn Zuhr Kitáb at-tajszír című művével együtt szerepelt. A két mű viszonya jól mutatja az elméleti és gyakorlati orvosi tudás közötti munkamegosztást: Averroës az általános elveket rendszerezte, míg Ibn Zuhr inkább a diagnosztikai és terápiás gyakorlat felől közelített.

Platón Államához írt kommentár

Bár Averroës elsősorban Arisztotelész-kommentátorként ismert, Platón Államához is írt kommentárt vagy parafrázist. Ez a mű különösen fontos politikai filozófiája szempontjából. Averroës a filozófus, a próféta, a törvényhozó és az ideális közösség kapcsolatát tárgyalja, és a görög politikai filozófiát az iszlám vallási-politikai rend kérdéseivel kapcsolja össze.

A mű egyik gyakran idézett részlete a nők neveléséről és képességeiről szól. Averroës szerint a nők természetük szerint sok tekintetben alkalmasak ugyanazokra a tevékenységekre, mint a férfiak, de a társadalmi szokások és nevelési formák gyakran megakadályozzák képességeik kibontakozását. Ezt nem célszerű modern feminista álláspontként értelmezni, de a középkori politikai filozófia összefüggésében figyelemre méltó megjegyzés.

Filozófia és kinyilatkoztatás

A Faszl al-makál alaptétele

A Faszl al-makál Averroës legismertebb vallásfilozófiai műve. Központi állítása, hogy a saría nem tiltja a filozófiát, hanem a megfelelő emberek számára megköveteli a teremtett dolgok értelmi vizsgálatát. Averroës érve szerint ha a filozófia nem más, mint a létező dolgok vizsgálata abból a szempontból, hogy azok a Teremtőre utalnak, akkor a Koránnak a teremtés szemlélésére felszólító versei a filozófiai vizsgálódást is támogatják.

„Aki nem ismeri a mesterséget, nem ismeri a művet; aki pedig nem ismeri a művet, nem ismeri a Mestert.”

A gondolat a teremtett világ vizsgálatát a Teremtő megismeréséhez vezető útként értelmezi.

— Averroës gondolatmenete a Faszl al-makál elején

A műben Averroës az arisztotelészi logika fogalmaival dolgozik. A legmagasabb rendű tudás a demonstráció, vagyis olyan bizonyítás, amely biztos premisszákból szükségszerű következtetésre jut. A demonstratív filozófia ezért szerinte nem állhat szemben a kinyilatkoztatással, ha mindkettőt helyesen értik. A látszólagos ellentmondás oka vagy a filozófiai bizonyítás hibája, vagy a szent szöveg nem megfelelő, pusztán szó szerinti értelmezése.

Nem „kettős igazság”

Averroës latin recepciójában gyakran kapcsolták hozzá a „kettős igazság” (veritas duplex) elméletét, amely szerint valami igaz lehet a filozófia szerint, miközben hamis a vallás szerint, vagy fordítva. A modern kutatás ezt nem tekinti Ibn Rusd saját tanításának. A Faszl al-makál éppen az ellenkezőjét állítja: az igazság nem mondhat ellent az igazságnak. Ha a demonstratív érvelés és a kinyilatkoztatott szöveg között feszültség látszik, akkor allegorikus értelmezésre van szükség.

Ez a pont különösen fontos, mivel Averroës nem úgy választja szét az észt és a hitet, mint két egymástól független igazságtartományt. Inkább azt állítja, hogy ugyanaz az igazság különböző szinteken és különböző nyelven jelenik meg: a többség számára képekben és retorikai formában, a teológusok számára dialektikus érvekben, a filozófusok számára demonstratív bizonyításban. A „kettős igazság” tehát elsősorban a latin recepció vitakategóriája, nem Averroës eredeti tanítása.

Retorika, dialektika és demonstráció

Averroës az emberek különböző értelmi képességeit és képzettségét is figyelembe veszi. Az arisztotelészi és al-fárábi logikai hagyomány nyomán három fő érvelési módot különböztet meg. A retorikai érvelés képekkel, példákkal és meggyőző beszéddel hat; ez a többség számára alkalmas. A dialektikus érvelés valószínű premisszákkal és vitával dolgozik; ez a teológusok és vitázó tudósok módszere. A demonstratív érvelés biztos tudásra törekszik; ez a filozófusok módszere.

Ezt közelítőleg úgy lehet szemléltetni, hogy a retorikai érvelés a prédikációhoz vagy példázatos tanításhoz, a dialektikus érvelés a teológiai vitához, a demonstráció pedig a tudományos bizonyításhoz hasonlítható. A hasonlat korlátozott, de segít megérteni, hogy Averroës nem egyszerű társadalmi lenézésből beszél különböző szintekről. Inkább pedagógiai realizmust képvisel: szerinte ugyanazt az igazságot különböző emberek különböző bizonyítási formákon keresztül képesek befogadni.

Ez a megkülönböztetés modern szemmel elitistának tűnhet, de Averroës saját korában pedagógiai és hermeneutikai elmélet volt. A kérdés nem pusztán az, hogy ki „okosabb”, hanem az, hogyan lehet ugyanazt a vallási igazságot különböző befogadók számára megfelelő formában közvetíteni. Averroës szerint a szent szöveg képes egyszerre megszólítani a tömeget és a filozófust, mert külső, szó szerinti értelme és mélyebb, allegorikus jelentése is lehet.

Allegorikus értelmezés

Averroës szerint ha egy demonstratív bizonyítás ellentmondani látszik a kinyilatkoztatott szöveg szó szerinti értelmének, akkor az adott szöveget allegorikusan kell értelmezni. Az arab hagyományban ezt a módszert ta’víl néven említik. Ez nem önkényes átértelmezést jelent, hanem az arab nyelv, a jogi hermeneutika és a logikai bizonyítás szabályai szerint végzett értelmezést. Ebben a kérdésben Averroës közel áll ahhoz a középkori zsidó és keresztény problémához, amellyel Maimonidész és Aquinói Tamás is szembesült: miként lehet a bibliai vagy koráni képes beszédet úgy érteni, hogy az ne tulajdonítson Istennek testi vagy emberi tulajdonságokat.

A keresztény hagyományból vett párhuzamként az allegorikus bibliaértelmezés patrisztikus és középkori formái említhetők, például Órigenész, Ágoston vagy a későbbi skolasztikus értelmezők módszerei. A párhuzam itt is korlátozott: Averroës érvelése iszlám jogi és arab nyelvi keretben történik, de a közös probléma hasonló: a kinyilatkoztatott szöveg képes, antropomorf vagy látszólag filozófiaellenes kijelentéseit miként lehet összeegyeztetni az isteni transzcendenciával és a racionális bizonyítással.

„A bölcsesség a törvény társa és tejtestvére.”

A „bölcsesség” itt a filozófiai tudás, a „törvény” pedig a kinyilatkoztatott vallási rend; Averroës szerint nem ellenségek, hanem egymást kiegészítő utak.

— Faszl al-makál zárógondolata

Metafizika és teológia

Isten létezése és egysége

Averroës Isten létezését nem pusztán kinyilatkoztatási állításnak tekinti, hanem filozófiailag is vizsgálható kérdésnek. Arisztotelész nyomán a mozgásból, a természet rendjéből és az okok láncolatából következtet az első mozgatóra. Isten nem a világ egyik tagja, hanem a mozgás és rend végső alapja. Az isteni egység Averroësnél összefügg azzal, hogy a természet rendje és a filozófiai magyarázat végső soron egyetlen első elvre mutat.

Averroës több teológiai irányzattal vitatkozott az isteni attribútumok kérdésében. Úgy vélte, hogy a túlzottan szó szerinti vallási beszéd antropomorfizmushoz vezethet, míg a túlzottan absztrakt teológiai spekuláció eltávolodhat a kinyilatkoztatás pedagógiai céljától. Álláspontja szerint a vallási szövegek Istenről szóló kijelentéseit az adott közönség és az értelmezési szint figyelembevételével kell megérteni.

Okság és al-Gazáli kritikája

Averroës filozófiájának egyik központi eleme az okság védelme. Al-Gazáli és az asarita teológia bizonyos formái az ok-okozati kapcsolatot nem a dolgok természetéből, hanem Isten szokásos cselekvéséből vezették le. Ezt a nézetet gyakran alkalmi okságnak vagy okkazionalizmusnak nevezik: eszerint amit oknak nevezünk, valójában csak alkalom arra, hogy Isten létrehozza a következő eseményt. Averroës ezzel szemben úgy érvelt, hogy a természetben valódi rend és oksági struktúra van. Ha tagadnánk a természetes okokat, a tudományos megismerés és a demonstratív bizonyítás alapja rendülne meg.

Ez nem jelenti azt, hogy Averroës Isten helyére a természetet állítaná. Inkább azt állítja, hogy a természet rendje maga is az isteni bölcsesség kifejeződése. A természetes okok megismerése ezért nem vallásellenes tevékenység, hanem a teremtett rend értelmi megértése. A keresztény skolasztikában ehhez részben hasonló probléma a „másodlagos okok” kérdése: hogyan működhetnek valódi természeti okok úgy, hogy közben Isten marad a lét végső forrása.

A világ örökkévalósága és a teremtés

Averroës Arisztotelészhez kapcsolódva védte a világ örök mozgásának és a természeti rend állandóságának filozófiai értelmezését. Ez a tézis a latin és keresztény recepcióban különösen vitatott lett, mert látszólag ellentmond a világ időbeli kezdetéről szóló bibliai tanításnak. Averroës saját álláspontja azonban nem egyszerűen „a teremtés tagadása” volt. Azt vizsgálta, hogy a teremtésről és örökkévalóságról szóló vallási és filozófiai kijelentések milyen szinten és milyen nyelven értendők.

A kérdésben fontos különbség van a középkori filozófiai viták és a modern tudományos kozmológia között. Averroës nem modern értelemben vett fizikai univerzumelméletet dolgozott ki, hanem az arisztotelészi metafizika és természetfilozófia keretében vizsgálta a mozgás, idő, okok és első mozgató problémáját. A világ örökkévalóságának kérdése nála filozófiai hipotézis, metafizikai állítás és hermeneutikai probléma egyszerre: hogyan beszél a vallási nyelv a teremtésről, és mit képes bizonyítani a filozófiai értelem.

Lélek, értelem és emberi megismerés

Averroës pszichológiája Arisztotelész A lélekről című művének értelmezésére épül. A lélek nem pusztán vallási fogalom, hanem az élő test formája: az a princípium, amely a táplálkozás, érzékelés, képzelet, mozgás és gondolkodás képességeit hordozza. Az emberi megismerés legmagasabb szintje az értelem működése.

Averroës intellektuselmélete a középkori filozófia egyik legtöbbet vitatott tanítása lett. Megkülönbözteti az aktív értelmet, az anyagi vagy potenciális értelmet és a megszerzett értelmet. A latin recepcióban különösen az a kérdés vált vitatottá, hogy az anyagi értelem minden emberben egy és közös-e, vagy minden egyes embernek saját értelme van. Az „értelem egysége” tanát sok keresztény teológus úgy értelmezte, hogy veszélyezteti az egyéni lélek halhatatlanságát és az erkölcsi felelősséget.

A jelenlegi kutatás óvatosabban fogalmaz, mint a régi ismeretterjesztő összefoglalók. Nem elég azt mondani, hogy Averroës „tagadta a lélek halhatatlanságát”. Filozófiai pszichológiája valóban nehezen illeszthető a személyes individuális halhatatlanság hagyományos tanához, és latin követői körében ebből erős viták lettek. Ugyanakkor saját vallásfilozófiai álláspontja, a kinyilatkoztatás közösségi tanító szerepe és az allegorikus értelmezés elmélete ennél összetettebb képet ad.

A latin recepcióban Brabanti Siger és más radikális arisztoteliánus szerzők Averroës intellektuselméletét olyan irányban értelmezték, amely a keresztény teológia számára különösen problematikusnak tűnt. Aquinói Tamás egyik fontos Averroës-kritikája éppen az értelem egységére vonatkozott. Tamás szerint ha a gondolkodó értelem nem az egyes emberhez tartozik, akkor nem magyarázható megfelelően az egyéni megismerés, szabad akarat, bűn és érdem. Az averroisták ellen az értelem egységéről című művében ezért vitatta azt az értelmezést, amelyet Averroësnek és latin követőinek tulajdonítottak.

Természetfilozófia, logika és csillagászat

Averroës természetfilozófiája Arisztotelész fizikai műveinek kommentálására épül. A középkori természetfilozófia nem azonos a modern fizikával, de a későbbi természettudományok alapfogalmainak számos előzménye ide tartozik: test, kiterjedés, mozgás, változás, idő, hely, véges és végtelen, természet, ok és szükségszerűség. Averroës a természetes létezőket olyan dolgokként vizsgálja, amelyek önmagukban hordozzák mozgásuk és nyugalmuk princípiumát.

Arisztotelész nyomán négy okot különböztet meg: anyagi, formai, ható és célokot. A természetfilozófia feladata ezek vizsgálata a változó és érzékelhető létezőkben. A természet rendjében Averroës nem véletlen események halmazát, hanem értelmesen vizsgálható oksági szerkezetet látott. Ez a természetes okság védelme összefügg al-Gazálival folytatott vitájával is.

Logikai írásai az arisztotelészi Organon hagyományához tartoznak. A logika Averroës számára nem pusztán technikai eszköz, hanem a helyes bizonyítás tudománya. A Faszl al-makál vallásjogi érvelése is feltételezi, hogy a demonstratív tudásnak külön szabályai vannak. A logika szerepe ezért összekapcsolja filozófiai, teológiai és jogi gondolkodását.

Csillagászati és kozmológiai írásaiban Averroës az arisztotelészi kozmológia és a ptolemaioszi matematikai csillagászat feszültségét is tárgyalta. Kritikus volt Ptolemaiosz egyes excentrikus és epiciklikus modelljeivel szemben, mert úgy vélte, ezek matematikailag hasznosak lehetnek, de nem feltétlenül felelnek meg a természetfilozófiai valóságnak. Ez a kritika később John of Jandun és Agostino Nifo műveiben is továbbélt.

Averroës természetfilozófiai műveit nem szabad modern empirikus természettudományként olvasni. Bár a természet oksági rendjét védte, módszere elsősorban arisztotelészi kommentár, fogalmi elemzés és demonstratív érvelés volt, nem kísérleti természettudomány a modern értelemben.

Jog, etika és politika

Averroës jogtudósi munkássága nélkül filozófiája félreérthető. Kádiként és jogelméleti szerzőként a jogi döntések különbségei, a bizonyítási módok és a vallási szövegek értelmezése foglalkoztatták. A Bidájat al-mudzstahid nemcsak jogi kézikönyv, hanem összehasonlító jogi elemzés is: bemutatja, hogy a különböző jogi iskolák milyen érvek alapján jutnak eltérő döntésekhez.

Etikai gondolkodása az arisztotelészi erénytan és az iszlám vallási-politikai rend összefüggésében értelmezhető. Az emberi tökéletesedés nem pusztán magánügy, hanem közösségi és politikai kérdés. A vallási törvény feladata, hogy a közösség széles rétegeit a megfelelő cselekvésre és véleményekre nevelje, miközben a filozófusok a demonstratív tudás útján keresik ugyanazon igazság mélyebb értelmét.

Politikai filozófiájában a próféta, a törvényhozó és a filozófus szerepe összekapcsolódik. Platón Államához írt kommentárjában Averroës a filozófiai tudást, a város rendjét és a vallási törvény közösségformáló szerepét vizsgálja. Ez a politikai gondolkodás nem modern szekuláris államelmélet, hanem a középkori vallási-politikai közösség és a filozófiai tudás viszonyának elemzése.

Orvostudomány

Averroës orvosi jelentőségét a filozófiai recepció sokáig háttérbe szorította, pedig kortársai és későbbi olvasói számára orvosként is fontos szerző volt. A Kitáb al-kullíját fi t-tibb az orvostudomány általános elveit foglalta össze. A mű latin Colliget címen terjedt, és a középkori orvosi oktatásban Ibn Zuhr Kitáb at-tajszír című, inkább gyakorlati jellegű művével együtt olvasták.

A mű szerkezete arisztotelészi és galénoszi alapokra épül. Averroës a testet összefüggő rendszerként tárgyalja, amelyben az egészség a kiegyensúlyozott állapot, a betegség pedig ennek megbomlása. A táplálkozás, életmód, érzékelés, mozgás és lelkiállapot orvosi szempontból is jelentős. Az idegrendszer tárgyalásában megkülönbözteti az agyi és perifériás elemeket, az érzékszerveket pedig a külvilág és a szervezet közötti kapcsolat szerveiként értelmezi.

Orvosi munkásságát történeti keretben kell értelmezni. Nem modern klinikai orvos volt, hanem a görög-arab orvosi hagyomány középkori rendszerezője, aki a filozófiai lélektan, természetfilozófia és orvosi tapasztalat határterületén dolgozott.

Hatástörténet

Arab-iszlám recepció

Averroës arab-iszlám recepcióját sokáig az a leegyszerűsítő narratíva uralta, hogy az iszlám világ elutasította, míg a latin Nyugat megőrizte. A modern kutatás ezt árnyaltabban látja. Igaz, hogy filozófiai kommentárjainak leglátványosabb hatása a héber és latin közegben bontakozott ki, de arab nyelvű művei sem tűntek el teljesen. Jogtudományi, orvosi, logikai és teológiai munkáit későbbi muszlim szerzők is használták Andalúziában, Marokkóban, Egyiptomban, a Levantéban és más régiókban.

A későbbi iszlám filozófia fő vonala ugyanakkor nem Averroës arisztotelizmusát követte olyan mértékben, ahogyan a latin és héber olvasók tették. A keleti iszlám világban Avicenna filozófiája, a kalám különböző irányai, valamint a szúfi metafizikai hagyományok erősebbnek bizonyultak. Averroës így az iszlám világban fontos, de nem kizárólagos vagy mindent meghatározó tekintély maradt.

Héber és zsidó recepció

Averroës művei a zsidó filozófiai hagyományban különösen jelentős szerepet kaptak. A 13. századtól kezdve kommentárjainak és önálló műveinek jelentős részét héberre fordították. A héber Averroës-recepció azért is fontos, mert több arab eredetiben elveszett műve héber fordításban maradt fenn.

Maimonidész valószínűleg élete későbbi szakaszában ismerte meg Averroës egyes kommentárjait, és dicsérően nyilatkozott róla. A későbbi zsidó arisztoteliánusok, köztük Sém Tov ibn Falaquera, Gersonidész vagy Lévi ben Gersom, Mózes Narboni és Elia del Medigo, nagy figyelmet fordítottak Averroësre. A zsidó recepció közvetítő szerepet játszott a latin és arab hagyomány között is, különösen a késő középkorban és a reneszánszban.

Latin keresztény recepció

A latin Nyugatban Averroës hatása rendkívüli volt. Skóciai Mihály és más fordítók a 13. század elejétől latinra ültették Arisztotelészhez írt kommentárjait. A párizsi és itáliai egyetemeken Averroës hamarosan „a Kommentátor” lett, vagyis Arisztotelész első számú magyarázója. A latin olvasók gyakran Arisztotelész szövegével együtt olvasták Averroës kommentárjait, így a görög filozófus megértése sokszor az andalúziai muszlim kommentátoron keresztül történt.

A recepció azonban nem volt egyirányú elfogadás. A latin averroizmus néven ismert irányzat több olyan tételt kapcsolt Averroëshez, amelyek a keresztény teológiában vitatottak voltak: az értelem egységét, a világ örökkévalóságát, az individuális lélekhalhatatlanság problémáját és bizonyos determinizmusgyanús állításokat. 1270-ben és 1277-ben Párizsban több arisztoteliánus vagy averroista tételt elítéltek. Ezek az elítélések nem Averroës teljes életművének egyszerű elutasítását jelentették, hanem a latin egyetemi recepció egyes, keresztény teológiával összeegyeztethetetlennek ítélt tételeire irányultak.

Aquinói Tamás Averroëst egyszerre használta és bírálta. Sokszor támaszkodott rá Arisztotelész értelmezésében, de élesen elutasította az értelem egységének averroista értelmezését. Ez a kritikai viszony jól mutatja Averroës helyét a skolasztikában: nem pusztán ellenfél, hanem nélkülözhetetlen vitapartner volt.

Reneszánsz és kora újkori hatás

A reneszánsz Itáliában, különösen Padovában, Averroës továbbra is fontos arisztoteliánus tekintély maradt. John of Jandun, Agostino Nifo és más szerzők természetfilozófiai, pszichológiai és kozmológiai kérdésekben folytatták a vele kapcsolatos vitákat. Ptolemaiosz-kritikája és arisztotelészi kozmológiája a késő középkori és reneszánsz csillagászati-filozófiai vitákban is szerepet játszott.

A kora újkorban Averroës hatása közvetett formában is továbbélt. Baruch Spinoza filozófia és vallás viszonyáról szóló gondolkodásában több kutató averroista elemeket azonosított, különösen Elia del Medigo héber művein keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy Spinoza egyszerűen Averroës tanítványa lett volna, hanem azt, hogy a filozófia és vallás különböző megszólítási szintjeiről, valamint a nép vallásos képzeletéről szóló averroista hagyomány a kora újkorban is jelen volt.

Averroës modern értelmezései

A modern korban Averroës alakját többféle módon értelmezték. A 19–20. századi európai filozófiatörténet gyakran a vallásellenes racionalizmus vagy a „szabad gondolkodás” előfutáraként látta benne. Egyes modern arab és muszlim reformgondolkodók ezzel szemben a vallási hagyomány és a racionális vizsgálódás összeegyeztetésének példáját emelték ki. Mindkét értelmezés használhat bizonyos történeti elemeket, de könnyen anakronisztikussá válhat, ha Averroëst modern szekularistaként vagy modern liberális reformerként ábrázolja.

A kortárs kutatás ezért inkább történeti kontextusában vizsgálja: 12. századi andalúziai muszlim jogtudósként, filozófusként és orvosként, aki az arisztotelészi demonstráció, az iszlám vallási törvény és az arab tudományosság nyelvén próbálta megfogalmazni az igazság egységét. Ez az értelmezés egyszerre kerüli a hagiográfiát és azt a leegyszerűsítő képet, amely szerint Averroës egyszerűen vallásellenes gondolkodó lett volna.

Főbb művei

Filozófiai és vallásfilozófiai művek

• Faszl al-makál – a filozófia és a kinyilatkoztatott törvény kapcsolatáról szóló értekezés.
• Taháfut at-taháfut – al-Gazáli Taháfut al-falászifa című művére adott válasz.
• al-Kasf an manáhidzs al-adilla – a vallási bizonyítások módszereiről.
• Arisztotelészhez írt rövid, középső és hosszú kommentárok.
• Platón Államához írt kommentár vagy parafrázis.
• Logikai értekezések és kommentárok.

Jogi művek

• Bidájat al-mudzstahid va nihájat al-muktaszid – összehasonlító jogtudományi mű a málikita és más jogi iskolák vitáiról.
• Kisebb jogi és jogelméleti írások.

Orvosi és természettudományos művek

• Kitáb al-kullíját fi t-tibb – az orvostudomány általános elvei; latinul Colliget.
• Csillagászati és kozmológiai értekezések.
• Természetfilozófiai kérdésekről szóló kisebb írások.

Magyar recepció és magyar nyelvű források

Averroës magyar nyelvű recepciója hosszú ideig főként filozófiatörténeti összefoglalókban, lexikonokban és az iszlám kultúrával foglalkozó történeti munkákban jelent meg. Goldziher Ignác és a magyar orientalisztika korai képviselői jelentős szerepet játszottak az arab-iszlám filozófia magyarországi ismertetésében. A régebbi magyar források azonban gyakran a 19–20. századi európai Averroës-képet követik, ezért modern szakirodalommal együtt érdemes használni őket.

A magyar nyelvű ismeretterjesztő források – például filozófiatörténeti atlaszok, kisenciklopédiák vagy internetes összefoglalók – hasznos kiindulópontot adhatnak, de nem elegendők a tudományos igényű kutatáshoz. A modern összefoglalók állításait a nemzetközi Averroës-kutatás, különösen az Arisztotelész-kommentárok, a Faszl al-makál, a latin és héber recepció, valamint a jogi és orvosi művek szakirodalma alapján kell ellenőrizni.

Források

Elsődleges források és fordítások

• Averroes: The Book of the Decisive Treatise, Determining the Connection Between the Law and Wisdom. Ford. Charles E. Butterworth. Brigham Young University Press, Provo, 2001.
• Averroes: Tahafut al-Tahafut: The Incoherence of the Incoherence. Ford. Simon van den Bergh. Oxford University Press, 1954.
• Averroes: On the Harmony of Religion and Philosophy. Ford. George F. Hourani. Luzac, London, 1961.
• Averroës: Destructio destructionum. Középkori latin fordítások és kiadások.
• Averroës: Colliget / Kitáb al-kullíját fi t-tibb. Középkori latin és modern kiadások.
• Averroës: Commentarium magnum in Aristotelis De anima libros. Latin és héber hagyományban fennmaradt kommentár.
• Averroës: Bidájat al-mudzstahid va nihájat al-muktaszid. Arab jogtudományi mű.
• Aristotle: On Sleep and Dreams. A lélek, érzékelés, álom és természettani háttér értelmezéséhez kapcsolódó arisztotelészi hagyomány.

Modern szakirodalom

• Ben Ahmed, Fouad; Pasnau, Robert: „Ibn Rushd [Averroes].” Stanford Encyclopedia of Philosophy, 2021; átdolgozva 2025.
• Puig Montada, Josep: „Ibn Rushd’s Natural Philosophy.” Stanford Encyclopedia of Philosophy, 2018; átdolgozva 2023.
• „Ibn Rushd (Averroes) (1126—1198).” Internet Encyclopedia of Philosophy.
• Leaman, Oliver: Averroes and His Philosophy. Clarendon Press, Oxford, 1988.
• Fakhry, Majid: Averroes: His Life, Works and Influence. Oneworld, Oxford, 2001.
• Urvoy, Dominique: Ibn Rushd (Averroes). Routledge, London, 1991.
• Taylor, Richard C.: tanulmányok Ibn Rusd metafizikájáról, intellektuselméletéről és vallásfilozófiájáról.
• Hasse, Dag Nikolaus: „Averroes' Critique of Ptolemy and Its Reception by John of Jandun and Agostino Nifo.” In: Paul J. J. M. Bakker (szerk.): Averroes’ Natural Philosophy and Its Reception in the Latin West. Leuven University Press, 2015.
• Bakker, Paul J. J. M. (szerk.): Averroes’ Natural Philosophy and Its Reception in the Latin West. Leuven University Press, 2015.
• Delgado, Fernando: „The Neurosciences in Averroes’ Principles of Medicine.” Annals of Saudi Medicine 32/3, 2012, 327–331.
• Omar, Ayesha: „Ibn Rushd’s The Decisive Treatise: A Text for Political Reform.” The Medieval History Journal, 2018.
• Terkan, Fehrullah: „Ibn Rushd, Fasl al-Maqal and the Theory of Double Truth.” Ankara Üniversitesi İlahiyat Fakültesi Dergisi.
• Phillipson, Traci Ann: Aquinas, Averroes, and the Human Will. Doktori disszertáció, Marquette University, 2017.
• Fraenkel, Carlos: „Spinoza on Philosophy and Religion: The Averroistic Sources.” Tanulmány Spinoza és az averroista hagyomány kapcsolatáról.
• Hyman, Arthur: tanulmányok a középkori zsidó filozófiáról és Averroës héber recepciójáról.
• Burnett, Charles: tanulmányok az arab–latin fordítási mozgalomról és Averroës latin recepciójáról.
• Harvey, Steven: tanulmányok Averroës héber fordításairól és zsidó recepciójáról.
• Davidson, Herbert A.: munkák a középkori zsidó és arab filozófia összefüggéseiről.
• Hallaq, Wael B.: A History of Islamic Legal Theories. Cambridge University Press, 1997.

Magyar és régebbi segédforrások

• Goldziher Ignác: arab irodalomtörténeti és iszlámfilozófiai írások.
• Bertrand Russell: A nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó, Budapest.
• Atlasz – Filozófia. Athenaeum, Budapest, 1999. ISBN 9638596236
• Filozófiai kisenciklopédia. Magyar Könyvklub, Budapest, 1993. ISBN 9630936739
• Terebess e-tár: Averroës / Ibn Rusd szócikk.

Külső hivatkozások

• Ibn Rushd [Averroes] – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• Ibn Rushd’s Natural Philosophy – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• Ibn Rushd (Averroes) – Internet Encyclopedia of Philosophy
• Averroes – Encyclopaedia Britannica
• Averroës: On the Harmony of Religions and Philosophy – Internet Medieval Sourcebook

Kapcsolódó szócikkek

• Iszlám filozófia
• Arisztotelész
• Arisztotelizmus
• Averroizmus
• Al-Gazáli
• Avicenna
• Al-Fárábi
• Abu Bakr ibn Tufajl
• Maimonidész
• Aquinói Szent Tamás
• Skolasztika
• Kalám
• Saría
• Al-Andalusz
• Almohádok