Bogumilok

A bogumilizmushoz és a rokon dualista mozgalmakhoz kapcsolt terjedési irányok régebbi rekonstrukciója. A modern kutatás a közvetlen leszármazási modelleket több ponton óvatosabban kezeli.

A bogumilok a 10. századi Bulgáriában megjelent, a bizánci ortodox, majd a latin katolikus egyházi hatóságok által eretnekségnek minősített dualista keresztény mozgalom követői voltak. Tanításaik kialakulásában a kutatás rendszerint fontos szerepet tulajdonít a paulikiánus hagyománynak, a bizánci keresztény környezetnek és a bolgár-szláv vallási társadalom sajátos viszonyainak, de a mozgalom eredetét nem célszerű egyszerű, egyenes leszármazási vonalként leírni.

A bogumil tanítás központi eleme a teremtett anyagi világ és az egyházi intézményrendszer radikális bírálata volt. A bizánci és nyugati források szerint a bogumilok elutasították az egyházi hierarchia tekintélyét, a templomi kultuszt, a képek, a kereszt és az ereklyék tiszteletét, valamint a szentségi rendszer több elemét, különösen a vízzel végzett keresztséget és az eucharisztia ortodox-katolikus értelmezését. A látható világot a gonosz princípiumhoz vagy Sátánhoz kötötték, míg az emberi lélek eredetét az isteni-szellemi világhoz kapcsolták.

A mozgalom történetéről szóló ismeretek nagy része ellenfeleik írásaiból származik. A legfontosabb korai források közé tartozik Kozma pap bolgár presbiter Beszéd az eretnekek ellen című műve, Euthymiosz Zigabénosz bizánci szerzetes Panoplia dogmatica című hitvédelmi munkája, valamint pápai levelek, zsinati határozatok és későbbi inkvizíciós, illetve polemikus szövegek. Emiatt a bogumil tanítás és szervezet részleteinek rekonstrukciója forráskritikai óvatosságot igényel.

A bogumilizmus a 10–12. században Bulgáriában, Bizáncban, Macedóniában, Szerbiában, Dalmáciában és Boszniában is feltűnt, majd a nyugati dualista mozgalmak, különösen a katharok és patarénusok történetével is kapcsolatba hozták. A kapcsolat mértéke és jellege azonban vitatott: a középkori források és a modern történetírás egy része valódi tanbeli és missziós összefüggést lát a bogumilok és a katharok között, más kutatók viszont óvatosabbak az egységes, keletről nyugatra terjedő dualista „ellenegyház” modelljével szemben.

A bogumilok és a Boszniai Egyház kapcsolata különösen vitatott kérdés. A régebbi szakirodalomban gyakori volt a boszniai keresztény közösségek bogumilként való azonosítása, és ehhez olykor a boszniai muszlimok eredetéről szóló elméleteket is kapcsoltak. A modern kutatás azonban egyre óvatosabb: a Boszniai Egyház, a bogumilizmus, a stećci sírkövek és az oszmán kori iszlamizáció közötti kapcsolat nem írható le egyszerű, egyenes folytonosságként.

Elnevezés

A bogumil név a szláv Bogъ milъ vagy hasonló alakokból magyarázható, jelentése körülbelül „Istennek kedves”, „Isten barátja” vagy „Isten által szeretett”. A középkori források a mozgalom kezdetét egy Bogomil vagy Bogumil nevű pap működéséhez kapcsolják, aki I. Péter bolgár cár uralkodása idején, a 10. század közepén tanított Bulgáriában.

A forrásokban és a szakirodalomban több rokon vagy részben átfedő megnevezés is előfordul. A bizánci görög források a bogumilokat olykor manicheusokhoz, messzaliánusokhoz vagy paulikiánusokhoz hasonlították, részben azért, mert a középkori eretnekségellenes irodalom gyakran régebbi eretnekségnevekkel írta le az újabb jelenségeket. A latin és nyugati forrásokban a „bulgari”, „bougres”, „patarini”, „patarénusok”, illetve a későbbi kathar elnevezések részben a balkáni eredetre vagy a dualista tanokra utaló külső megjelölések voltak.

A délszláv forrásokban előfordul a „babun” vagy „babuni” név is, amelyet a szerb középkori hagyomány a bogumilnak vagy eretneknek tartott csoportokra alkalmazott. A kifejezés pontos eredete és jelentése vitatott; ezért nem célszerű egyszerűen a bogumilok önelnevezéseként kezelni.

A patarénus elnevezés különösen Dalmáciában, Itáliában és Boszniával kapcsolatban fordul elő, de a szó használata nem mindig pontos. Eredetileg a milánói pataria reformmozgalmára is vonatkozhatott, később azonban különféle eretneknek minősített csoportokra alkalmazták. Emiatt a patarénus és bogumil szavak nem minden forrásban felcserélhetők.

Források és forráskritika

A bogumilizmus történetének kutatása különösen nehéz, mert kevés biztosan belső, bogumil eredetű szöveg maradt fenn. A mozgalomról alkotott kép legnagyobb részben ellenfeleik beszámolóira támaszkodik. Ezek a források fontosak, de nem semleges leírások: teológiai cáfolat, egyházi fegyelmezés, állami rendfenntartás vagy hitvédelmi cél szolgálatában készültek.

A bolgár bogumilizmus egyik legfontosabb korai forrása Kozma pap műve. Kozma a 10. század végén írta meg eretnekségellenes beszédét, amelyben a bogumilokat a világi és egyházi hatalom elutasításával, a templomok, ikonok, keresztek és szentségek megvetésével, valamint dualista világmagyarázattal vádolja. Műve a bogumilok tanításairól és társadalmi megítéléséről is értékes adatokat őrzött meg, de polemikus jellegét figyelembe kell venni.

A bizánci források között kiemelkedik Euthymiosz Zigabénosz Panoplia dogmatica című munkája, amely I. Alexiosz bizánci császár udvarának teológiai környezetében készült. A mű részletesen foglalkozik a bogumil tanokkal, különösen a konstantinápolyi bogumil vezető, Baszileiosz ügyével. A beszámoló alapján a bizánci hatóságok a 12. század elején szervezett bogumil jelenlétet észleltek Konstantinápolyban.

A nyugati kapcsolatok és a katharok története szempontjából fontosak a latin források, például a dél-francia és itáliai eretnekségekről szóló beszámolók, zsinati határozatok, pápai levelek és inkvizíciós anyagok. Ezek azonban sokszor már nem közvetlenül bogumilokról, hanem nyugati dualistákról beszélnek, akiknek a bogumilokhoz való kapcsolata külön vizsgálatot igényel.

A modern szakirodalomban Dimitri Obolensky, Steven Runciman, Milan Loos, Malcolm Lambert, Janet és Bernard Hamilton, Yuri Stoyanov, John V. A. Fine, valamint R. I. Moore munkái különösen fontosak. A régebbi lexikonok, felekezeti szektatörténetek, ezoterikus vagy romantikus feldolgozások használata csak forráskritikai megjegyzéssel indokolt, mert ezek gyakran a bogumilokat a reformáció, a modern szabadgondolkodás, a nemzeti eredetmítoszok vagy ezoterikus hagyományok előfutáraként értelmezték.

Történeti háttér

A paulikiánus hagyomány

A bogumilizmus kialakulásával kapcsolatban a kutatás gyakran említi a paulikiánusok hatását. A paulikiánusok a 7. századtól ismert, örmény és bizánci környezetben kialakult keresztény dualista irányzat követői voltak. Alapítójukat a források Konstantin-Szilvánusz néven említik, aki a hagyomány szerint Pál apostol leveleire és az evangéliumokra hivatkozva bírálta a bizánci egyházi gyakorlatot.

A bizánci császárok több alkalommal telepítettek paulikiánusokat Kis-Ázsiából Trákiába és a Balkánra, részben határvédelmi célból. A középkori és régebbi szakirodalmi számadatok olykor nagyon magas áttelepített népességről beszélnek, de ezeket óvatosan kell kezelni. A lényeg történetileg az, hogy a paulikiánus jelenlét a Balkánon valóban hozzájárulhatott olyan vallási környezet kialakulásához, amelyben a bogumil tanok megjelenhettek.

A paulikiánusok és a bogumilok közötti kapcsolatot nem szabad teljes azonosságként értelmezni. A bogumilizmus a 10. századi bolgár társadalom, a bizánci ortodox egyházi kultúra, a szláv vallási nyelv és a balkáni politikai viszonyok közegében alakult ki. A paulikiánus hatás ezért inkább fontos előzményként, nem pedig kizárólagos eredetmagyarázatként kezelhető.

Bulgária a 10. században

A bogumilizmus I. Péter bolgár cár uralkodása idején jelent meg. Péter hosszú uralma alatt Bulgária keresztény államként már szilárdan beilleszkedett a bizánci-szláv keresztény világba, de társadalmi feszültségek, adóterhek, egyházi vagyoni kérdések és a bizánci befolyással kapcsolatos konfliktusok is jellemezték a korszakot.

A bogumilizmus egyes elemei — például a hivatalos egyház, a gazdagság, a világi hatalom és a szertartásosság bírálata — ebben a környezetben különösen vonzóak lehettek a társadalom alacsonyabb rétegei vagy az egyházi formalizmussal elégedetlen hívők számára. Ugyanakkor a mozgalmat nem szabad egyszerű társadalmi lázadásként magyarázni: tanrendszere teológiai, kozmológiai és aszketikus elemekből állt, amelyek nem vezethetők vissza pusztán gazdasági sérelmekre.

Kialakulás Bulgáriában

A középkori hagyomány szerint a mozgalom névadója és egyik első tanítója Bogomil vagy Bogumil pap volt. Életéről nagyon kevés biztos adat áll rendelkezésre. A források alapján annyi mondható, hogy a bogumil tanítás a 10. század közepén, bolgár keresztény közegben bontakozott ki, és hamarosan az ortodox egyházi szerzők figyelmének középpontjába került.

Kozma pap beszámolója szerint a bogumilok elutasították az egyházi szentségeket, a templomokat, a papokat, a keresztet és az ikonokat, valamint azt tanították, hogy a látható világ a gonosz hatalom műve. A mű azt is hangsúlyozza, hogy a bogumilok nem engedelmeskedtek sem az egyházi, sem a világi hatóságoknak. E kijelentéseket azonban nem szabad ellenőrizetlenül átvenni: Kozma célja az eretnekség cáfolata és a hívek figyelmeztetése volt.

A bolgár bogumilizmus első formája a kutatás szerint valószínűleg mérsékelt dualista jellegű volt. Ez azt jelenti, hogy a rossz princípiumot nem feltétlenül tekintették azonos erejű, öröktől való istennek, hanem inkább bukott angyali vagy sátáni hatalomként ábrázolták, amely az anyagi világ fölött uralkodik. Későbbi bizánci és nyugati formákban radikálisabb, két princípiumot feltételező dualista rendszerek is megjelentek.

A bolgár állam és egyház több hullámban lépett fel a bogumilok ellen. Boril bolgár cár 1211-ben zsinatot hívott össze Tarnovóban, amelynek szinodikona elítélte a bogumilokat és más eretnekségeket. A Boril-féle szinodikon fontos forrás a bogumilizmus bolgár történetéhez, de szintén hivatalos, eretnekségellenes dokumentum.

Terjedés Bizáncban és a Balkánon

Bizánc

A bogumilizmus a 11. században Bizáncban is jelen volt. A források Konstantinápolyban és más bizánci területeken is említenek bogumilokat vagy bogumilnak tartott csoportokat. A bizánci egyházi szerzők gyakran a paulikiánusokkal, messzaliánusokkal és manicheusokkal együtt tárgyalták őket, ami részben a tanbeli hasonlóságok, részben a hagyományos eretnekségellenes kategóriák miatt történt.

A legismertebb bizánci bogumil ügy Baszileiosz orvos és tanító esete. A források szerint I. Alexiosz bizánci császár alatt Baszileiosz és társai Konstantinápolyban bogumil szervezetet vezettek. Euthymiosz Zigabénosz beszámolója szerint Baszileioszt végül elítélték és máglyán kivégezték. Az eset a bizánci állam és egyház eretnekségellenes fellépésének egyik legismertebb példája.

Szerbia

A szerb középkori források a 12. század végén említenek bogumilnak vagy babun eretneknek tartott csoportokat. Nemanja István szerb fejedelem idején zsinati és világi fellépés történt ellenük. A hagyomány szerint vezetőiket megbüntették, könyveiket elégették, követőiket pedig száműzték vagy visszatérésre kényszerítették.

Ezeket az adatokat a középkori szerb államépítés és az ortodox egyházi identitás megerősödésének összefüggésében kell értelmezni. A bogumilok elleni fellépés nem kizárólag hitvitaként, hanem a politikai és egyházi egység megteremtésének részeként is értelmezhető.

Dalmácia és Itália

Dalmáciában és az adriai térségben a latin források a 12–13. században patarénusokról és eretnekekről beszélnek. Ezeket a csoportokat gyakran bogumil vagy kathar kapcsolatokkal hozták összefüggésbe, de a megnevezések nem mindig pontosak. A dalmát városok, a magyar királyi hatalom, Velence, a pápaság és a helyi egyházak egymással is versengő érdekei befolyásolták az eretnekséggel kapcsolatos beszámolókat.

Észak-Itáliában a kathar és patarénus közösségek egy részénél a források bolgár vagy dragoviciai eredetre, illetve keleti dualista kapcsolatokra utalnak. A 12. századi nyugati dualista mozgalmak történetében szerepet játszhatott a balkáni kapcsolatrendszer, de ennek részleteit a kutatás továbbra is vitatja.

A bogumilok és a nyugati dualista mozgalmak

A bogumilizmus és a katharizmus kapcsolata a középkori eretnekségtörténet egyik legfontosabb vitakérdése. A hagyományos értelmezés szerint a nyugati katharok tanrendszerének kialakulásában jelentős szerepet játszottak a bogumil misszionáriusok és a balkáni dualista egyházak. E nézet szerint a 12. század közepétől a bogumil tanok Itálián keresztül Dél-Franciaországba is eljutottak.

Ezt az értelmezést több forrás támasztja alá. A latin eretnekségellenes irodalom bolgár, dragoviciai és szlavóniai kapcsolatokra utal; egyes itáliai kathar közösségek pedig a források szerint különböző keleti eredetű „rendekhez” vagy hagyományokhoz kapcsolódtak. A nyugati katharok között is megfigyelhető a mérsékelt és az abszolút dualizmus megkülönböztetése, amelyet a kutatók sokszor keleti kapcsolatokkal magyaráznak.

Más történészek ugyanakkor óvatosságra intenek. Szerintük a középkori katolikus szerzők hajlamosak voltak különféle eretnekcsoportokat egyetlen „manicheus” vagy „dualista” hagyományba rendezni. A nyugati kathar közösségek saját helyi társadalmi, vallási és egyházkritikai környezetben alakultak ki, ezért nem bizonyos, hogy minden esetben közvetlen bogumil misszióról vagy szervezeti függésről beszélhetünk.

A kiegyensúlyozott megfogalmazás szerint a bogumilizmus valószínűleg fontos szerepet játszott a középkori európai dualista vallási hálózatokban, de a nyugati katharizmus kialakulását nem lehet kizárólag bogumil eredetre visszavezetni. A kapcsolatot tanbeli párhuzamok, személyes vagy missziós kapcsolatok és utólagos egyházi kategorizálás együtt alakíthatta.

Tanításaik és vallásgyakorlatuk

Forráskritikai megjegyzés

A bogumil hitelvek ismertetésénél különösen fontos jelezni, hogy a legtöbb részlet ellenfeleik írásaiból ismert. A bizánci ortodox és latin katolikus szerzők saját teológiai fogalmaikkal írták le a mozgalmat, és gyakran régebbi eretnekségekhez, például a manicheizmushoz hasonlították. Emiatt a bogumil tanítás részletei nem minden ponton rekonstruálhatók teljes bizonyossággal.

Ennek ellenére több alapvonás viszonylag következetesen visszatér a forrásokban: a dualista világkép, a látható világ leértékelése, a szentségi és templomi kultusz elutasítása, a papság és az egyházi vagyon bírálata, valamint az imádságra, aszkézisre és egyszerűségre épülő vallásgyakorlat.

Dualizmus és kozmológia

A bogumil világkép központjában a jó isteni-szellemi világ és a gonosz vagy alacsonyabb rendű anyagi világ szembeállítása állt. A források szerint a bogumilok a látható világot nem a jó Isten közvetlen művének, hanem Sátán vagy egy bukott hatalom alkotásának tartották. Az emberi lélek ezzel szemben az isteni világhoz kapcsolódott, és az anyagi test fogságába került.

A bogumil dualizmusnak több formája lehetett. A bolgár korai forma valószínűleg inkább mérsékelt dualizmus volt: Sátán bukott angyalként vagy Isten fiaként jelent meg, aki fellázadt, de nem volt Istennel teljesen egyenrangú. Későbbi bizánci és nyugati dualista környezetben megjelent az abszolút dualizmus is, amely két örök princípiumot, a jó és a rossz őselvét feltételezte.

A Sátánnal kapcsolatos bogumil mítoszokban gyakran szerepel a mennyei lázadás, a világ teremtése, Ádám és Éva megtévesztése, valamint Krisztus küldetése, aki a lelkek megszabadítására jött. Ezek a történetek több apokrif hagyományban és eretnekségellenes forrásban is visszatérnek.

Krisztológia

A bogumilok Krisztusról szóló tanítását a források gyakran doketista vagy doketizmushoz hasonló nézetként írják le. Eszerint Krisztus nem a katolikus és ortodox hitvallás szerinti teljes, valóságos emberi testben testesült meg, hanem látszólagos testben jelent meg. Ez összefüggött azzal, hogy az anyagi testet a gonosz vagy alacsonyabb rendű világ részének tekintették.

E nézet a főáramú keresztény teológia számára alapvetően elfogadhatatlan volt, mert aláásta a megtestesülés, a kereszthalál, a feltámadás és a megváltás hagyományos értelmezését. Az ortodox és katolikus hitvallás szerint Krisztus valóságosan emberré lett, valóságosan szenvedett, meghalt és feltámadt; a bogumil tanítás ezzel a források szerint szembement.

Az Ószövetség és az Újszövetség

A bogumilok viszonyát az Ószövetséghez a források rendszerint elutasítóként írják le. Több beszámoló szerint az Ószövetség Istenét vagy annak bizonyos törvényeit a gonosz világrendhez kötötték, és az ószövetségi kultuszt, áldozatot, törvénykezést alacsonyabb rendűnek tekintették.

Az Újszövetségnek ezzel szemben nagy tekintélyt tulajdonítottak. Különösen az evangéliumok és Pál levelei lehettek fontosak számukra. A források szerint az egyetlen általánosan elfogadott imádságuk a Miatyánk volt, ami az evangéliumi egyszerűségre való törekvést fejezte ki.

Egyes források szerint a bogumilok használták a Zsoltárokat is, más ószövetségi könyvek megítélése azonban közösségenként vagy szerzőnként eltérően jelenhetett meg. Ezért az Ószövetség teljes és egységes elutasításáról csak óvatosan lehet beszélni.

Szentségek, templomok és képtisztelet

A bogumilok a források szerint elutasították a vízzel végzett keresztséget, az eucharisztia hagyományos értelmezését, a papi rendet és a templomi kultuszt. A szentségeket nem tekintették olyan kegyelmi eszközöknek, ahogyan azt az ortodox és katolikus egyház tanította. A keresztséget inkább lelki megtisztulásként, imádság és tanítás által végbemenő átalakulásként értelmezték.

Elutasították a képtiszteletet, a kereszt tiszteletét és az ereklyék tiszteletét is. Ezt ellenfeleik bálványromboló vagy ikonellenes magatartásként írták le. A bogumil nézőpont szerint ezek az anyagi tárgyak a látható világ megtévesztő rendjéhez tartoztak, és elvonták a figyelmet a lelki valóságról.

A hivatalos egyház számára mindez súlyos eretnekségnek számított. A szentségek, a templomi liturgia, az ikonok és az egyházi rend nem pusztán vallási külsőségek voltak, hanem a keresztény hit és közösségi élet központi elemei.

Egyházi rend és közösségi élet

A bogumilok a források szerint elutasították a hivatalos papságot és az egyházi hierarchiát, de ez nem jelenti azt, hogy semmilyen közösségi szervezetük nem lett volna. A mozgalomban tanítók, vezetők és vallási tekintéllyel bíró személyek működtek. A nyugati dualista mozgalmakban ismert „tökéletesek” vagy „jó emberek” intézményének keleti előzményeit gyakran a bogumil közösségekben keresik.

Az aszketikus vezetők életmódját a források szigorúnak mutatják: tartózkodtak a hústól, a házassági élettől, a vagyongyűjtéstől és az erőszaktól. A hétköznapi hívek azonban valószínűleg nem mindig éltek ilyen szigorú normák szerint. A teljes aszkézis inkább a vallási elit, nem pedig minden követő kötelező életformája volt.

A bogumilok istentiszteleti gyakorlatát egyszerűség jellemezhette. A források magánházaknál tartott összejövetelekről, imádságról, tanításról és a Miatyánk ismétléséről beszélnek. A templomok és oltárok elutasítása a hivatalos egyházzal való konfliktus egyik alapvető eleme volt.

Erkölcsi tanítás

A bogumil erkölcsi tanításban fontos szerepet játszott az anyagi világ kísértéseitől való távolságtartás. A források az eskü, a háború, a világi hatalom, a gazdagság, a húsfogyasztás és a nemi élet bírálatát említik. Ezeket a tanokat azonban nem minden követő gyakorolhatta azonos szinten.

Az eskü elutasítása különösen jelentős volt, mert a középkori társadalom jogi, hűbéri és politikai rendje nagymértékben eskükön alapult. Ezért az eskü megtagadása nemcsak vallási különvéleménynek, hanem társadalmi és politikai rendellenességnek is tűnhetett a hatóságok szemében.

Írásaik és apokrif hagyományaik

A bogumil irodalom kérdése bonyolult, mert kevés bizonyosan bogumil eredetű szöveg maradt fenn. A források szerint a bogumilok használtak szláv nyelvű bibliai és apokrif hagyományokat, különösen olyan elbeszéléseket, amelyek a teremtés, a bukás, Sátán, Ádám, a kereszt és az üdvösség kérdéseit magyarázták.

A bogumil-kathar kapcsolatok szempontjából különösen fontos az Interrogatio Iohannis vagy Titkos vacsora könyve néven ismert apokrif irat. A mű párbeszédes formában mutat be dualista kozmológiát, és a kutatás gyakran bogumil eredetű vagy bogumil környezetben használt szövegként tárgyalja. Nyugati latin változatai a kathar közösségek körében is ismertek lehettek.

A középkori szláv apokrif irodalom nem azonosítható teljes egészében bogumil irodalomként. Sok apokrif szöveg szélesebb ortodox szláv keresztény közegben is terjedt. A bogumil használatot ezért konkrét szövegek és kézirathagyomány alapján kell vizsgálni, nem általános „eretnek apokrif irodalomként”.

Bosznia és a Boszniai Egyház kérdése

Középkori stećak-sírkő Radimljében. A stećci-t a régebbi irodalom gyakran bogumil emlékekkel hozta kapcsolatba, de vallási és felekezeti értelmezésük vitatott.

A középkori Bosznia vallási viszonyai a bogumilizmus kutatásának egyik legtöbbet vitatott területét alkotják. A latin források a boszniai keresztényeket gyakran eretneknek, patarénusnak vagy bogumilnak nevezték. A magyar királyok, a pápaság, a dalmát püspökségek és a helyi boszniai hatalom közötti konfliktusok miatt azonban ezek a megjelölések politikai és egyházszervezeti jelentést is hordoztak.

A régebbi szakirodalomban elterjedt volt az a nézet, hogy a Boszniai Egyház lényegében bogumil vagy dualista egyház volt. Ezt a felfogást erősítették a pápai levelek, amelyek a boszniai eretnekek ellen sürgettek fellépést, valamint az a tény, hogy Bosznia több időszakban menedéket nyújthatott eretneknek tartott személyeknek.

John V. A. Fine és más modern kutatók azonban megkérdőjelezték a Boszniai Egyház egyszerű bogumil azonosítását. Szerintük a boszniai egyház inkább sajátos, autonóm, részben monasztikus jellegű keresztény közösség volt, amelyet a latin és ortodox egyházi hatóságok eretneknek tekintettek, de nem bizonyítható egyértelműen, hogy teljes bogumil dualista teológiát vallott volna.

Más kutatók továbbra is számolnak dualista elemekkel és bogumil kapcsolatokkal, de ma általánosabb az óvatos megfogalmazás: a Boszniai Egyház és a bogumilizmus kapcsolata vitatott, és a források nem teszik lehetővé az egyszerű azonosítást.

Kulin bán és a bilino poljei nyilatkozat

Kulin bosnyák bán uralma idején Bosznia vallási helyzete a pápaság figyelmének középpontjába került. III. Ince pápa 1200 körül a boszniai eretnekség ügyében is levelezett, és a magyar királyi hatalmat is ösztönözte a fellépésre. 1203-ban a bilino poljei nyilatkozatban a boszniai keresztény vezetők pápai legátus előtt ígéretet tettek arra, hogy elfogadják a római egyház több követelményét.

A nyilatkozat értelmezése vitatott. Egyesek szerint ez a bogumil tanok visszavonásának dokumentuma, mások szerint inkább egy laza szervezetű, latin szemmel gyanús, de nem feltétlenül dualista boszniai egyházi közösség fegyelmi rendezéséről volt szó.

Stećci

A Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Szerbiában és Montenegróban található középkori stećci sírköveket a régebbi irodalom gyakran bogumil emlékeknek nevezte. A modern kutatás ennél óvatosabb. A stećci több felekezeti és társadalmi közegben is előfordulnak, és nem bizonyítható, hogy kizárólag bogumil vagy boszniai egyházi sírjelek lennének.

Ezért a „bogumil temető” vagy „bogumil nekropolisz” megnevezés csak történeti hagyományként vagy régebbi értelmezésként használható, nem biztos tényként. Pontosabb megfogalmazás a „középkori stećak-sírkövek” vagy „stećci nekropolisz”.

Az oszmán kori iszlamizáció kérdése

A boszniai muszlimok eredetéről szóló régebbi elméletek gyakran azt állították, hogy a bogumilok vagy a Boszniai Egyház hívei tömegesen tértek át az iszlámra az oszmán hódítás után. Ez az elmélet a 19–20. századi nemzeti és felekezeti narratívákban jelentős szerepet kapott.

A modern kutatás azonban nem tekinti bizonyítottnak az egyszerű „bogumilokból lettek a bosnyák muszlimok” folytonosságot. Az oszmán kori iszlamizáció összetett, több évszázados folyamat volt, amelyben társadalmi mobilitás, adózási és jogi szempontok, városi fejlődés, katonai és közigazgatási integráció, valamint vallási tényezők egyaránt szerepet játszottak. A Boszniai Egyház és a bogumilizmus esetleges szerepe legfeljebb a sok tényező egyikeként vizsgálható, nem pedig kizárólagos magyarázatként.

Magyar vonatkozások

A magyar királyság déli határvidékei, különösen Bosznia, Macsó, Szlavónia és a Dráva–Száva közének térségei a 12–13. században többször kapcsolódtak az eretnekség elleni pápai és királyi politikához. A pápák több alkalommal fordultak a magyar királyokhoz vagy egyházi vezetőkhöz, hogy támogassák a boszniai eretnekek elleni missziót vagy fellépést.

III. Ince pápa Imre magyar királyt is ösztönözte a boszniai ügy rendezésére. A 13. században III. Honoriusz pápa és IX. Gergely pápa idején további pápai levelek sürgették a boszniai eretnekség elleni fellépést. Kálmán herceg, Szlavónia hercege és a magyar királyi politika több alkalommal érintett volt a boszniai hadjáratokban vagy missziós tervekben.

A magyarországi bogumil jelenlét kérdése vitatott. Egyes régebbi szerzők a Délvidéken, Baranyában vagy a Dráva–Száva térségében bogumil hatást feltételeztek, de a fennmaradt források alapján nem lehet minden ilyen jelenséget bizonyosan bogumil eretnekségként azonosítani. A térségben megjelenhettek bogumil, paulikiánus vagy más dualista hatások, de a közvetlen szervezeti jelenlétet óvatosan kell kezelni.

A magyar királyi fellépést nem lehet kizárólag vallási vagy kizárólag politikai ügyként értelmezni. A boszniai eretnekség elleni intézkedések a pápai egyházpolitika, a magyar déli expanzió, a boszniai autonómia és a balkáni hatalmi viszonyok összefüggésében álltak.

Hanyatlás és eltűnés

A bogumilizmus a 13–14. században fokozatosan visszaszorult. Bulgáriában és Bizáncban az ortodox egyházi és világi hatóságok ismétlődő fellépése, a politikai átalakulások és a társadalmi változások gyengítették a mozgalmat. Szerbiában a Nemanja-dinasztia ortodox államépítése szintén szűkítette a bogumil vagy bogumilnak tartott csoportok mozgásterét.

Boszniában a helyzet összetettebb volt, mert a Boszniai Egyház — akár bogumilnak tekintjük, akár nem — a 15. századig fennmaradt valamilyen formában. A katolikus és ortodox nyomás, a belső politikai változások és az oszmán hódítás azonban végül megszüntette a középkori boszniai egyházi struktúrák korábbi formáit.

Az oszmán hódítás után a Balkán vallási térképe jelentősen átalakult. Egyes keresztény közösségek ortodox vagy katolikus keretek között maradtak, mások idővel iszlámra tértek. A bogumilok mint önálló középkori vallási mozgalom fokozatosan eltűntek, de emlékük és feltételezett hatásuk tovább élt a történeti, nemzeti, felekezeti és ezoterikus értelmezésekben.

Utóélet és modern recepció

A bogumilok későbbi megítélése jelentősen változott. A középkori ortodox és katolikus szerzők eretnekként, a társadalmi és egyházi rend ellenségeiként írták le őket. A modern nemzeti történetírásokban viszont olykor a szabadság, a népi vallásosság, a társadalmi tiltakozás vagy a nemzeti különállás képviselőiként jelentek meg.

A protestáns szektatörténeti irodalom egy része a bogumilokat a középkori „igaz hívők” láncolatába illesztette, amelyből később a reformációt és különféle modern evangéliumi mozgalmakat próbált levezetni. A történettudomány ezt az egyenes folytonossági modellt nem tekinti bizonyítottnak. A reformáció kialakulása elsősorban a késő középkori nyugati egyház, humanizmus, egyetemi teológia, könyvnyomtatás, fejedelmi politika és 16. századi vallási viták összefüggésében értelmezhető, nem pedig közvetlen bogumil örökségként.

Az ezoterikus és gnosztikus recepcióban a bogumilokat gyakran a „rejtett hagyomány”, a gnózis vagy a spirituális kereszténység képviselőiként ábrázolták. Ilyen értelmezések kapcsolódhatnak későbbi rózsakeresztes, teozófiai vagy új vallási mozgalmakhoz is. Ezek a recepciótörténet szempontjából érdekesek, de nem használhatók a középkori bogumilok történetének bizonyítékaként.

A bánáti bolgárok és más paulikiánus eredetű balkáni katolikus közösségek története szintén külön kérdés. Egyes paulikiánus hátterű bolgár csoportok a kora újkorban katolizáltak, majd részben a Bánátba települtek. Ez azonban nem jelenti a középkori bogumilizmus vallási folytonosságát, és külön kell választani a paulikiánus, bogumil, katolikus bolgár és modern etnikai közösségi történeteket.

Történeti értékelés

A bogumilizmus jelentősége abban áll, hogy a középkori Balkán egyik legfontosabb dualista keresztény mozgalma volt, amely egyszerre jelentett teológiai kihívást az ortodox és katolikus egyházak számára, társadalmi alternatívát egyes hívőknek, és politikai problémát a korabeli államhatalmaknak. A mozgalom története megmutatja, hogy a középkori eretnekség fogalma nem pusztán tanbeli kategória volt, hanem egyházi, társadalmi és politikai jelentésekkel is bírt.

A bogumilok tanításai több alapvető keresztény dogmával szemben álltak, különösen a teremtés jósága, a megtestesülés, a szentségek, az egyházi rend és a testi feltámadás kérdésében. Emiatt érthető, hogy a korabeli ortodox és katolikus egyházak súlyos eretnekségként kezelték őket. Ugyanakkor az ellenük irányuló fellépések történetét sem lehet idealizálni: a térítő és hitvitázó kezdeményezések mellett jogi, politikai és olykor erőszakos eszközök is megjelentek.

A történeti leírásban ezért egyszerre szükséges a bogumil tanok pontos bemutatása, az egyházi elítélés teológiai okainak megértése, valamint az üldözés, a hatalmi politika és a későbbi romantikus vagy ideologikus értelmezések forráskritikai vizsgálata.

Kapcsolódó szócikkek

• Paulikiánusok
• Katharok
• Boszniai Egyház
• Gnoszticizmus
• Manicheizmus
• Dualizmus
• Eretnekség
• Inkvizíció
• Radimlje
• Stećci

Galéria

• 
  Stećak-sírkő Radimljében. A „bogumil” értelmezés régebbi, vitatott hagyomány.
• 
  Középkori stećak-sírkő Bosznia-Hercegovinában.
• 
  Díszített stećak Radimljében.
• 
  Stećci nekropolisz Radimljében.
• 
  Középkori sírkő faragott motívumokkal.
• 
  Stećak-sírok, amelyek vallási értelmezése vitatott.
• 
  Radimlje középkori sírkövei.

Irodalom

• Angold, Michael: Church and Society in Byzantium under the Comneni, 1081–1261. Cambridge: Cambridge University Press, 1995.
• Crampton, R. J.: A Concise History of Bulgaria. Cambridge: Cambridge University Press, 2005.
• Fine, John V. A. Jr.: The Bosnian Church: A New Interpretation. Boulder: East European Quarterly, 1975.
• Fine, John V. A. Jr.: The Early Medieval Balkans: A Critical Survey from the Sixth to the Late Twelfth Century. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1991.
• Fine, John V. A. Jr.: The Late Medieval Balkans: A Critical Survey from the Late Twelfth Century to the Ottoman Conquest. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1994.
• Garsoïan, Nina G.: The Paulician Heresy: A Study of the Origin and Development of Paulicianism in Armenia and the Eastern Provinces of the Byzantine Empire. The Hague: Mouton, 1967.
• Hamilton, Janet – Hamilton, Bernard – Stoyanov, Yuri: Christian Dualist Heresies in the Byzantine World, c. 650–c. 1450: Selected Sources. Manchester: Manchester University Press, 1998.
• Lambert, Malcolm: Medieval Heresy: Popular Movements from the Gregorian Reform to the Reformation. 3. kiadás. Oxford: Blackwell, 2002.
• Moore, R. I.: The Formation of a Persecuting Society: Authority and Deviance in Western Europe, 950–1250. 2. kiadás. Oxford: Blackwell, 2007.
• Moore, R. I.: The War on Heresy: Faith and Power in Medieval Europe. London: Profile Books, 2012.
• Obolensky, Dimitri: The Bogomils: A Study in Balkan Neo-Manichaeism. Cambridge: Cambridge University Press, 1948.
• Peters, Edward szerk.: Heresy and Authority in Medieval Europe. Philadelphia: University of Pennsylvania Press, 1980.
• Runciman, Steven: The Medieval Manichee: A Study of the Christian Dualist Heresy. Cambridge: Cambridge University Press, 1947.
• Stoyanov, Yuri: The Other God: Dualist Religions from Antiquity to the Cathar Heresy. New Haven: Yale University Press, 2000.
• Ternovácz Bálint: „A bogumil eretnekség a Magyar Királyság déli területein a XI. században”. Fons, 2013.
• Wakefield, Walter L. – Evans, Austin P.: Heresies of the High Middle Ages. New York: Columbia University Press, 1991.