Ugrás a tartalomhoz

Julien Gracq

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julien Gracq
SzületettLouis Poirier
1910. július 27.
Saint-Florent-le-Vieil, Maine-et-Loire, Franciaország
Elhunyt2007. december 22. (97 évesen)
Angers, Franciaország
ÁlneveJulien Gracq
Állampolgárságafrancia[1]
Nemzetiségefrancia Franciaország
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
  • Concours général
  • Goncourt-díj (The Opposing Shore, 1951)[2]
  • America Award in Literature (2006)
SírhelyeSaint-Florent-le-Vieil
Julien Gracq aláírása
Julien Gracq aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Julien Gracq témájú médiaállományokat.

Julien Gracq (született: Louis Poirier; Saint-Florent-le-Vieil, 1910. július 27. – Angers, 2007. december 22.) francia író.[3] Regényeket, kritikákat, színdarabot és verseket írt. Irodalmi művei álomszerű absztrakciójukról, elegáns stílusukról és kifinomult szókincsükről voltak híresek. Közel állt a szürrealista mozgalomhoz, különösen annak vezetőjéhez, André Bretonhoz.[3]

Élete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gracq először a párizsi IV. Henrik gimnáziumban(wd) tanult, ahol megszerezte az érettségijét. Ezután 1930-ban beiratkozott az École Normale Supérieure-be, később pedig az École libre des sciences politiques-ba (Sciences Po.) járt, amelyek akkoriban a Párizsi Egyetem karai voltak.

1932-ben elolvasta André Breton Nadja című művét, amely mély hatást gyakorolt rá. Első regénye, az Au château d'Argol ("Argol vára"), ennek a szürrealista írónak van ajánlva, akinek 1948-ban egy egész könyvet szentelt.

1936-ban belépett a Francia Kommunista Pártba, de 1939-ben, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után kilépett a pártból.[4]

A második világháború alatt Sziléziában volt hadifogoly a francia hadsereg más tisztjeivel együtt. Az egyik barátsága, amelyet ott kötött, Armand Hoog író és irodalomkritikussal volt, aki később Gracqot szenvedélyes individualistaként és heves Vichy-ellenesként jellemezte.[5]

1950-ben az Empédocle folyóiratban heves támadást publikált a kortárs irodalmi kultúra és az irodalmi díjak ellen La Littérature à l'estomac címmel. Amikor a következő évben elnyerte a Goncourt-díjat A Szirtiszek partvidéke (Le Rivage des Syrtes) című művéért, továbbra is következetes maradt kritikájával, és visszautasította a díjat.[3]

Gracq történelmet és földrajzot tanított a középiskolában (gimnáziumban) 1970-es nyugdíjba vonulásáig.

1979-ben ő írta az előszót Suzanne Lilar(wd) Journal de l'analogiste (1954) című folyóiratának újrakiadásához, amelyet „a költészetbe való pazar beavatásnak” („une initiation somptueuse à la poésie”) nevezett.

1989-ben Gracq művét a Bibliothèque de la Pléiade(wd) adta ki. Távol maradt a nagyobb irodalmi eseményektől, és hű maradt első kiadójához, José Cortihoz(wd).

Gracq csendes életet élt szülővárosában, Saint-Florent-le-Vieil-ben, a Loire folyó partján. 2007. december 22-én, néhány nappal egy szédülési roham után, 97 éves korában meghalt egy angers-i kórházban.

Le Rivage des Syrtes

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szirtiszek partvidéke (Le Rivage des Syrtes, 1951) Julien Gracq leghíresebb regénye.

A várakozásról szóló regény egy régi erődítményben játszódik, közel a tengerhez, amely az ősi határvonalat jelöli Orsenna stagnáló fejedelemsége és ősellensége, a titokzatos Farghestan területe között. Magányos szereplői egy senki földjén rekednek, arra várnak, hogy történjen valami, és azon tűnődnek, hogy kellene-e tenni valamit a változás érdekében, különösen akkor, ha a változás a civilizációk halálát jelentheti.

Művei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Au château d'Argol, 1938 (regény)
  • Un beau ténébreux, 1945 (regény)
  • Liberté grande, 1946 (költészet)
  • Le Roi pêcheur, 1948 (színdarab)
  • André Breton, quelques aspects de l'écrivain, 1948 (kritika)
  • La Littérature à l'estomac, 1949
  • Le Rivage des Syrtes, 1951 (regény)
    • A Szirtiszek partvidéke (Le rivage des Syrtes) – Magvető, Budapest, 1991 (Világkönyvtár) · ISBN 9631418421 · fordította: Szabolcs Katalin
  • Prose pour l'Étrangère, 1952
  • Penthésilée, 1954 (színdarab)
  • Un balcon en forêt, 1958 (regény)
  • Préférences, 1961
  • Lettrines, 1967
  • La Presqu'île, 1970
  • Le Roi Cophetua, 1970 (regény); Ez ihlette az André Delvaux(wd) rendezte Rendezvous at Bray című filmet.
  • Lettrines II, 1974
  • Les Eaux Étroites, 1976; Utalások, allegóriák és metaforák egy francia folyón, Èvre(wd)
  • En lisant en écrivant, 1980
  • La Forme d'une ville, 1985
  • Autour des sept collines, 1988
  • Carnets du grand chemin, 1992
  • Entretiens, 2002
  • Les Terres du couchant, 2014 (regény)

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "LIBRIS". Svéd Nemzeti Könyvtár. 2012. október 15. Hozzáférés: 2018. augusztus 24.
  2. ↑ "www.academiegoncourt.com/tous-les-laureats-prix-goncourt".
  3. 1 2 3 "Julien Gracq, 97, Iconoclastic French Surrealist Writer". The New York Times. 2007. december 24.
  4. ↑ Bowd, Gavin (Summer 2004). "The Political Landscapes of Julien Gracq". Dalhousie French Studies. 67: 121–133.
  5. ↑ Bernhild Boie, « Chronologie », in Julien Gracq, Œuvres I, Paris, Gallimard, Bibliothèque de la Pléiade, p. LXI.

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Julien Gracq című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Julien_Gracq&oldid=29298992”