Ugrás a tartalomhoz

SSC Napoli

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Napoli Calcio szócikkből átirányítva)
SSC Napoli
Csapatadatok
Teljes csapatnévSocietà Sportiva
Calcio Napoli SpA
BecenévAzzurri (Kékek)
Partenopei
Alapítva1926. augusztus 1.
StadionDiego Armando Maradona Stadion
Nápoly, Olaszország
Vezetőedzőolasz Antonio Conte
Elnökolasz Aurelio De Laurentiis
BajnokságSerie A
Nemzeti sikerek
olasz Bajnok3 alkalommal
olasz Kupagyőztes6 alkalommal
olasz Szuperkupa-győztes2 alkalommal
Nemzetközi sikerek
UEFA-kupa1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
SSC Napoli honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz SSC Napoli témájú médiaállományokat.

Az SSC Napoli, teljes nevén Società Sportiva Calcio Napoli nápolyi székhelyű olasz labdarúgóklub. A klubot 1926-ban alapították, az első osztályban szerepel.

Hazai mérkőzéseit a több mint 60 ezer néző befogadására alkalmas Diego Armando Maradona Stadionban játssza. A létesítményt 2020-ban nevezték át a korábbi játékosuk tiszteletére. A stadion 1959-ben épült, és az 1990-es labdarúgó-világbajnokságra felújították. Előtte három stadionban, időrendi sorrendben a Militare dell'Arenacciában, a Partenopeóban és az Arturo Collanában játszott a csapat.

A bajnoki címet eddig három alkalommal sikerült megszereznie, emellett többszörös kupagyőztes, valamint egyszer az UEFA-kupát is megnyerte. Ezzel, valamint hetvennyolc első osztályú szezonjával Közép- és Dél-Olaszország egyik legsikeresebb csapata.

Egy felmérés szerint 2008-ban Olaszország negyedik legnépszerűbb csapata volt a Juventus, az Internazionale és a Milan mögött. A mérkőzések látogatottsága alapján a Napoli Olaszország ötödik legnagyobb szurkolói bázisával rendelkezik.

A klub 1964. június 25. óta részvénytársaság (olasz megnevezése società per azioni). A részvények 99,8 százalékának tulajdonosa a Filmauro nevű vállalat, amelyet Luigi De Laurentiis, a ma klubtulajdonos Aurelio édesapja alapított. A maradék 0,2 százalék személyesen De Laurentiis kezében van.

Története

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nápolyi labdarúgás története egészen 1904-ig nyúlik vissza. Ekkor alapította a Cunard Line nápolyi gyárának munkatársa, az angol William Poths[1] és néhány munkatársa (Emilio Anatra, Ernesto Bruschini)[2] a Naples Foot-Ball & Cricket Clubot, a mai klub jogelődjét.[2] Amedeo Salsi elnöksége idején az egyesület már két év után új nevet vett fel, ekkortól Naples Foot-Ball Clubnak hívták.[3] A csapat színei a kék és a világoskék voltak, csíkos formában, első mérkőzését pedig az Arabik hajó legénysége ellen játszotta, amely korábban a korszak legsikeresebb csapatát, a Genoát is legyőzte. A Naples végül 3:2-es győzelmet aratott.[2] A klub egészen 1912-ig nem vehetett részt a nemzeti bajnokságban, ugyanis erre csak az északi klubok voltak jogosultak. Ebben az évben fogadta el a szövetség a közép- és dél-olasz csapatok nevezését. Ekkor a bajnokság mezőnye még elég képlékeny volt, számos csapat szűnt meg, illetve fuzionált egy másikkal. Ekkor a városban is több kisebb-nagyobb csapat létezett,[4] ezek közül azonban egyik sem jutott túl egy alkalommal sem a déli selejtezőkön.[5][6][7]

Később egy zsidó gyártulajdonosnak, Giorgio Ascarellinek az volt a szándéka, hogy egyesíti a város csapatait, hogy egy versenyképesebbet hozzon létre. 1926. augusztus elsején létrehozta az AC Napolit (Associazione Calcio Napoli), amelynek ő lett az első elnöke is.[7] A klub történetének első két szezonja egyaránt kieséssel végződött volna, ám a szövetség mindkétszer megmentette a csapatot.[8] A maihoz hasonlító lebonyolítási rendszerű új bajnokság, a Serie A első szezonjában is részt vett 1929-ben.[9] Az edző a „mister”, vagyis William Garbutt volt,[10][11] aki korábban már két bajnoki címet szerzett a Genoával.[12] Olyan labdarúgóknak köszönhetően, mint Antonio Vojak vagy Attila Sallustro, a Napoli 1993-ban és 1934-ben egyaránt harmadik lett, ezzel pedig kvalifikálta magát a korszak legrangosabb nemzetközi kupasorozatába, a Mitropa-kupába.[13][14][15] A csapat teljesítménye a ’30-as évek második felére egyre inkább visszaesett, és az 1941–42-es szezont követően története során először csak a másodosztályban játszhatott.[16][17]

A második világháború után a klub az első osztály déli csoportjában indult, amelyet meg is nyert.[18] Két évvel később, bundázás miatt ismét kiesett, miután a CAF kizárta.[19] Időközben a vezetőedző Eraldo Monzeglio lett, aki visszavezette a Napolit az első osztályba. A korszak legismertebb játékosai Bruno Pesaola, Hasse Jeppson és Luís Vinício voltak. Az ’50-es évek legjobb eredménye két negyedik hely volt (1953, 1958).[20] 1959-ben költözött a klub a ma is használt San Paolo Stadionba.[21]

A Ferlaino-éra, az „aranykor”

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a csapat 1961-ben ismét kiesett a másodosztályba, Bruno Pesaolát, a klub korábbi játékosát nevezték ki vezetőedzőnek. Vele a Napoli 1962-ben első komolyabb sikerét könyvelhette el, ekkor kupagyőztes lett.[22] Másodosztályúként erre csak egy klub, a Vado volt képes még 1922-ben. Ezzel a Napoli a következő idényre jogot szerzett a KEK-ben való indulásra, ahol végül a negyeddöntőig jutott. Az egyesület 1964-ben felvette a ma is használt Società Sportiva Napoli nevet, egyúttal részvénytársasággá alakult.[23][24][25][26][27] Az elnök Roberto Fiore lett.[28] A korszak legismertebb játékosai a később fellépési rekorderré váló Antonio Juliano, a néhány év után a Juventushoz igazoló Dino Zoff, Omar Sivori és José Altafini voltak.[29] A Pesaola-féle csapat legjobb eredménye egy második hely volt 1968-ban.[30] Időközben a Lauro család hatalma fokozatosan csökkent a csapatnál (az akkori elnök Achille Lauro volt, de fia, Gioacchino is fontos pozíciókat töltött be), így az új elnök 1969-ben Corrado Ferlaino lett, akihez a klub történetének legeredményesebb időszaka kötődik.[31] Köszönhetően olyan labdarúgók leigazolásának, mint Sergio Clerici, Giuseppe Bruscolotti és Tarcisio Burgnich, a csapat 1975-ig két harmadik és egy második helyet is elért. Ez nagyrészt az Ajax által világhírűvé váló, a Napolinál Luís Vinício által meghonosított totális futballnak volt köszönhető.[32][33][34] 1976-ban ismét sikerült megnyerni a Coppa Italiát, ezúttal a Hellas Verona ellen.[35] Az 1970-es évek második felétől az eredmények fokozatosan romlani kezdtek, 1980-ban a Napoli például már csak tizenegyedikként zárt.[36]

Bár, többek között Ruud Krolnak köszönhetően, a csapat már 1981-ben harmadik lett, az igazi változások 1984-ben kezdődtek. Ekkor Ferlaino leigazolta a Barcelonától Diego Maradonát, az akkori labdarúgás egyik legnagyobb sztárját. Átigazolásának díja tizenötmilliárd líra volt.[37] Ottavio Bianchi vezetésével, valamint Maradonán kívül olyan játékosok közreműködésével, mint Bruno Giordano, Salvatore Bagni, Claudio Garella vagy Alessandro Renica[38] 1987-ben a Napoli fennállása során először bajnoki címet ünnepelhetett, első déli klubként.[39][40][41] Ekkor sikerült először huzamosabb ideig megragadnia az élmezőnyben, ugyanis a ’80-as évek második felében olyan játékosok érkeztek, mint Careca, vagy a szintén brazil Alemão. 1988 és 1989 egyaránt ezüstéremmel zárult, utóbbi idényben azonban a Napoli az akkor harmadik számú nemzetközi kupasorozatban, az UEFA-kupában is felért a csúcsra, a döntőben a német VfB Stuttgartot legyőzve.[42][43] 1990-ben Alberto Bigon edzősége idején a klub megszerezte második scudettóját, valamint övé lett a szuperkupa is, utóbbiban a Juventus volt az ellenfél. A végeredmény fölényes, 5–1-es győzelem lett.[44] Az „aranykor” 1991-ben fejeződött be, amikor Maradona személyes problémák miatt távozott, nemcsak a Napolitól, hanem Olaszországból is.[45]

Megszűnés, majd újjászületés

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulcsjátékosok távozása után a klub egyre szerényebb eredményeket tudott csak felmutatni, 1992-ben negyedik, két évvel később hatodik helyen zárta az aktuális évadot, előbbit Claudio Ranieri, utóbbit Marcello Lippi irányításával.[46][47] Az egyre súlyosbodó anyagi problémák miatt további játékosok voltak kénytelenek távozni, úgy mint Ciro Ferrara, Gianfranco Zola, Daniel Fonseca és Fabio Cannavaro.[47] Ekkor még a csapatot két évig irányító Vujadin Boškov irányításával sikerült egy hetedik és egy tizedik helyet, valamint 1997-ben egy kupadöntőt elérni,[48] 1998-ban azonban a Napoli már csak az utolsó helyet tudta megszerezni, így harminchárom év folyamatos első osztályú tagság után ismét kiesett.[49] A feljutás 2000-ben sikerült ismét, azonban az újbóli első osztályú tagság ezúttal mindössze egy évig tartott.[50][51]

Az egyre komolyabb problémák 2004-ben végül csődhöz vezettek.[52] A következő hetekben a filmrendező Aurelio De Laurentiis vette meg a klubot, és Napoli Soccer néven a harmadosztályba adta be nevezését.[53][54] A második szezonban, 2006-ban Edoardo Reja irányításával sikerült kivívni a feljutást a másodosztályba.[55] Ezután az egyesület visszaszerezte az eredeti név használatának a jogát, majd 2007-ben, mindössze egy év után rögtön sikerült kivívni az újabb feljutást, ezúttal már a Serie A-ba.[56][57] A vezetőedző rövid ideig Roberto Donadoni volt, utódja pedig Walter Mazzarri lett,[58] akinek vezetésével 16 év után visszatérhetett a nemzetközi porondra, az Európa-ligába (ha a jogelőd UEFA-kupát is ide számítjuk).[59] A 2010–11-es szezon befejezésével pedig 22 év után játszhatott ismét a legnagyobb presztízsű nemzetközi kupasorozat, a Bajnokok Ligája valamely szakaszában.[60] A 2022–23-as idény alatt 33 év után először lettek bajnokok, begyűjtve ezzel harmadik bajnoki címüket.

Az újabb aranykor

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2011–12-es szezonban az 5. helyen végeztek a bajnokságban, ám az Olasz kupában – a döntőben 2–1-re a Juventust legyőzve – diadalmaskodtak, 25 év után az első klubtrófeát elhódítva. A gólokat Edinson Cavani és Marek Hamšík lőtték. Az Bajnokok Ligája csoportköréből továbbjutottak, a következő körben azonban a későbbi győztes Chelsea túl nagy falat volt. A 2012–13-as szezonban a bajnokság 2. helyén végeztek, ami a legjobb szereplésük volt az 1989–1990-es bajnoki cím óta. Cavani 29 góllal a bajnokság gólkirálya lett, majd a Paris Saint-Germainhez igazolt 57 millió euróért, ami új rekordot jelentett ezen a téren.[61]

Mazzari 2013 nyarán az Internazionale edzője lett, helyére a spanyol Rafael Benítez érkezett,[62] valamint olyan játékosok mint Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín, José María Callejón a Real Madridtól, vagy mint Pepe Reina és Dries Mertens. A bajnokságban 3. helyen végeztek, azonban az Olasz kupát ismét sikerült elhódítani, ezúttal a Fiorentina ellen (3–1),[63] valamint az Olasz szuperkupát is a bajnok Juventust legyőzve. A 2014–2015-ös szezonban már Maurizio Sarri irányította az együttest, miután Benitez a Real Madridhoz szerződött. Miután 2015 decemberében 2–1-re legyőzték otthon az Internazionale csapatát, 25 év után először vezették a bajnokságot. A szezont végül a 2. helyen zárták, és Gonzalo Higuaín lett a gólkirály 36 góllal, amivel megdöntötte Gunnar Nordahl erre vonatkozó rekordját. A 2017–2018-as idényben ismét a bajnoki címért küzdött a csapat, és 91 pontos klubrekordot ért el, azonban ez sem volt elég a bajnoki címhez, mivel a hajrában a Juventus megelőzte őket.[64] 2017. december 23-án Marek Hamšík megelőzte Diego Maradonát a góllövőlistán, így ő lett minden idők legeredményesebb Napoli játékosa.[65] A szezon végén Sarri elhagyta a csapatot, utódja 2018 májusában Carlo Ancelotti lett.[66][67] Az olasz edző újabb második helyezéshez segítette a csapatot, azonban 2019. december 10-én kirúgták, miután a 2019–2020-as szezon felénél csak a 7. helyet foglalták el.

Ezt követően Gennaro Gattuso lett a vezetőedző.[68] 2020. június 14-én Dries Mertens lett minden idők legeredményesebb Napoli játékosa, miután egy Internazionale elleni mérkőzésen megszerezte 122. találatát az együttesben.[69] Ezt követően a Napoli megnyerte az Olasz kupa 2019–2020-as kiírását, miután a döntőben tizenegyesekkel verte a Juventust.[70] Maradona 2020. november 25-én elhunyt, emiatt 2020 decemberében korábbi játékosuk tiszteletére átnevezték stadionjukat.[71] A 2021–2022-es szezonban Luciano Spalletti váltotta Gattusót a kispadon, majd rögtön Bajnokok Ligáját érő helyezésre vezette az együttest.[72] A 2022–2023-as idényben 33 év után először lettek bajnokok, begyűjtve ezzel harmadik bajnoki címüket.[73][74] Ugyanebben a szezonban történetük legjobb szereplését produkálták az európai kupaporondon, miután a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutottak.[75]

Ismertebb játékosai

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Diego Maradona, a klub történetének egyik legismertebb játékosa

A csapat első igazán nagy sztárja a Paraguay fővárosában, Asunciónban született, de később már olasz állampolgár Attila Sallustro volt az 1920-as, 1930-as években.[76][77] Még egy jogelőd, az FBC Internaples csapatában kezdte pályafutását, majd 1926-tól egészen 1937-ig szerepelt.[76] Összesen 267 mérkőzésen lépett pályára a Napoli színeiben, ezeken szerzett 107 gólja máig rekord.[78] Ő és Marcello Mihalich (ritkábban Mihalic) volt az első Napoli-játékos, aki szerepelhetett az olasz válogatottban, 1929. december 1-jén, Portugália ellen.[78] Jó teljesítményének köszönhetően egy akkor ritkaságnak számító Fiat 508-ast kapott, ami akkor kilencezer lírát ért.[77][79] Napolis karrierje vége felé már egyre rosszabb teljesítményt nyújtott „nagyvilági” életstílusa miatt, így végül a Napoli eladta őt a Salernitanának.[77][79] Egy időben felvetődött az is, hogy a klub stadionját róla nevezzék el (hasonló történt Milánóban, ott Giuseppe Meazza volt a stadion névadója), ám ezt pályafutása utolsó, jóval gyengébb évei miatt végül elvetették.[76][77]

Sallustro mellett az 1930-as évek legismertebb játékosa Antonio Vojak volt.[76] A Juventustól Nápolyban szerződő, Pólában született labdarúgó a fasiszta rendszer alatt a nyelvtörvények miatt arra kényszerült, hogy vezetéknevét Voglianira változtassa.[80] 103 találatával Vojak a klub történetének legeredményesebb játékosa, ha csak a Serie A-t vesszük figyelembe.[78] Az ekkor William Garbutt irányítása alatt álló csapat harmadik pillére Enrico Colombari volt, akit a csapat akkoriban tekintélyes összegért, 250 ezer líráért szerzett meg az akkor fénykorát élő Torinótól.[76] Karrierjét hét év alatt 213 mérkőzéssel zárta.[76] A második világháború utáni éra legismertebb játékosa Amedeo Amadei, a Roma és az Internazionale korábbi játékosa volt. A Napoli volt pályafutása utolsó csapata, ezt az időszakot 171 mérkőzésen 47 góllal zárta.[76] Később a klubvezetésben vállalt munkát.[81] A válogatottban szerzett négy gólja a legtöbb, amit Napoli-játékos valaha elért.[82]

Ugyancsak az 50-es években szerepelt a Napoliban az egyik legismertebb svéd játékos, Hasse Jeppson is, akit a csapat 1952-ben 105 millió líráért szerződtetett az Atalantától.[76][83] így aztán, magas átigazolási díja miatt az „o Banco 'e Napule” becenevet kapta Colombaritól. Mindössze négy szezont töltött Nápolyban, ám ezalatt az időszak alatt is sikerült ötvenkét gólt szereznie, majd a Torinóhoz szerződött.[76] 1955-ben, eredetileg Jeppson mellé, majd, mint később kiderült, inkább az ő pótlására érkezett a brazil Luís Vinício a Botafogotól. Hat szezon után, miután mindössze 28 évesen már egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, a Bolognához igazolt.[84] Néhány évvel később Vinício, már a Vicenza játékosaként gólkirályi címet szerzett.[76][84]

José Altafini

Ugyancsak ekkor játszott itt az argentin Bruno Pesaola is, aki a Roma révén került Európába.[85] Nápolyba a Novarán keresztül vezetett az útja, hogy aztán 240 mérkőzésen 27 gólt szerezzen.[76][76][86] Az itt töltött időszak során ő is bemutatkozhatott az olasz válogatottban, miután őt is honosították. Később visszatért vezetőedzőként, majd 2009-ben Nápoly városa díszpolgárrá avatta.[87]

A helyi, ráadásul csak egy klub színeiben szereplő labdarúgók ritka képviselője volt Antonio Juliano, aki 1962-ben mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, miután előtte végigjárta az összes korosztályos csapatot is.[88] Többek között az ő jó szűrőjátékának is köszönhetően a Napoli addigi legsikeresebb időszakát élte, egyszer második, háromszor pedig harmadik helyen zárta a bajnokságot, egy alkalommal pedig kupagyőzelmet aratott.[88] Juliano a válogatottban tizennyolcszor kapott játéklehetőséget, tagja volt az 1968-ban Eb-győztes, két évvel később pedig vb-ezüstérmes olasz keretnek.[76] Tizenhat itt eltöltött szezonja alatt a csapat kapitánya is volt, pályafutását végül a Bolognában fejezte be. Később sportigazgatóként még állt a klub alkalmazásában.[88]

Omar Sivori, El Cabezón (Az önfejű)

Juliano mellett két másik játékos, José Altafini és Omar Sivori voltak az addigi legnagyobb sikeresek fő letéteményesei.[76][89][90] Sivori, miután összetűzésbe keveredett a vezetőedző Heriberto Herrerával, távozni kényszerült a Juventustól, ám sokáig úgy nézett ki, hogy a Varese játékosa lesz, végül a város korábbi polgármestere, Achille Lauro, miután jó viszonyt ápolt az Agnelli családdal, elintézte, hogy Sivori a nápolyi csapat játékosa legyen.[76] A fegyelmezetlen és féktelen stílusáról ismert játékos korábbi, Juventusnál eltöltött éveihez képest nem alkotott maradandót, mindössze tizenkét gólt szerzett négy szezon alatt, összesen hatvanegy összecsapáson.

Altafini attól a Milantól érkezett háromszázmillió líra ellenében, amelynek tagjaként két bajnoki címet és egy BEK-győzelmet ünnepelhetett.[76][90] Hét év és 97 találat után (amellyel a Napoli-örökranglista negyedik helyén tanyázik) a Juventushoz szerződött, ahol még újabb két scudettót nyert. Ugyancsak a Juventusnál játszott a Napoli után a korszak kiemelkedő kapusa, a Mantovától szerződtetett Dino Zoff, aki már a „zebráknál” lett igazán ismert játékos, és igazán komoly sikereit is a torinói klub játékosaként aratta.[76]

A Ferlaino-éra egyik legismertebb játékosa Giuseppe Savoldi volt, akit az elnök 1975-ben olasz rekordnak számító kétmilliárd líráért szerzett meg a Bolognától. A hatalmas összeg többekben nagy felháborodást váltott ki.[76] A csatár nápolyi karrierjét hetvenhét góllal zárta, majd 1979-ben visszatért nevelőegyesületéhez. A következő évben szerződött Nápolyba a klub egyik legelismertebb játékosa, a holland Ruud Knol. Mielőtt ideigazolt volna, az Ajax játékosaként már nyert hat holland bajnoki címet és három BEK-et, így 31 évesen már számos nagy sikert részeseként érkezett Dél-Olaszországba. A szurkolók körében leginkább elegáns játékstílusa miatt lett az egyik kedvenc, annak ellenére, hogy csak négy évet játszott itt.[91] 1984-ben, szinte rögtön Krol távozása után érkezett a csapathoz a klub történetének legnagyobb sztárja, Diego Maradona, az FC Barcelonától.[92][93][94][95] Két Coppa Italia-győzelmen és pár kisebb sikeren kívül a klub sikerlistájának egésze a Maradona fémjelezte időszakhoz köthető. 259 mérkőzésen szerzett 115 gólja, ha az összes gólt vesszük figyelembe, a klub történetének legeredményesebb játékosává tette őt.[78] 1991-es távozásáig a város egyik legismertebb emberévé vált, és ő az egyetlen Napoli-játékos, aki valaha is gólkirályi címet ünnepelhetett.[45][78] 2000-ben a Napoli visszavonultatta mezszámát, a 10-est.[96]

Maradona mellett az aranykornak számos egyéb ismert játékosa is van. Ilyen például Ciro Ferrara, aki tíz év alatt több, mint háromszázszor lépett pályára. Maradona és a két csapattársa, Bruno Giordano, valamint Careca alkotta hármas vezetékneveinek első két betűjéből a szurkolók egy MA.GI.CA nevű mozaikszót alkottak, amely magyarul mágikust jelent. Giordano 1985-ben érkezett, és bár mindössze három idényt töltött Nápolyban, az akkori csapat egyik legfontosabb tagja volt. Careca két évvel később, a São Paulotól érkezett kétmillió dollárért, és közel maradonai sikerlistát tudhat magáénak, 1993-as Japánba igazolásáig közel száz gólt szerzett.[76][78]

A Napoli és az olasz válogatott

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első két válogatott játékos Marcello Mihalich (vagy más formában Mihalic) és a paraguayi születésű Attila Sallustro voltak, akik 1929. december 1-jén, Portugália ellen debütáltak. A mérkőzés 6:1-es olasz győzelemmel végződött, ők ketten három gólt szereztek, kettőt Mihalich, egyet pedig Sallustro.[78] Később nem ők, hanem a kapus Giuseppe Cavanna került be az 1934-es vb-re utazó olasz válogatottba. Négy évvel később nem volt a keretben a klub egyetlen játékosa sem.[97]

A válogatott szempontjából a Napoli az 1960-as években vált ismét tényezővé: Antonio Juliano és a később a Juventusnál karrierje csúcsán lévő Dino Zoff a „sqaudra azzurra” egyik legfontosabb tagjai voltak. Többek között nekik is köszönhetően Olaszország 1968-ban Európa-bajnoki győzelmet, 1970-ben pedig vb-ezüstérmet ünnepelhetett.[98] Juliano egyébként 1966-tól nyolc évig szerepelhetett a nemzeti csapatban, ezalatt szinte minden egyes világeseményen részt vehetett.[99][100]

A legtöbb nápolyi a Diego Maradona fémjelezte korszak idején szerepelt az olasz válogatottban. 1986-tól 1990-ig a következő játékosok szerepeltek az ebben az időszakban rendezett világversenyek legalább egyikén: Salvatore Bagni, Fernando De Napoli, Ciro Ferrara, Giovanni Francini, Francesco Romano és Andrea Carnevale. Luca Fusi és Massimo Crippa néhány barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget. 1992-től Ferrara, Gianfranco Zola, De Napoli és Angelo Carbone legfeljebb selejtezőkön játszottak, miután a válogatott az 1992-es Eb-re nem jutott ki, 1994-ben pedig egyetlen játékos sem volt kerettag.

A következő tizenöt évben egyetlen nápolyi sem került be a válogatottba.[101] Ezen – bár végül nem lépett pályára – Paolo Cannavaro (a világbajnok Fabio öccse) Dél-Afrika elleni barátságos összecsapásra történő meghívása változtatott.[101][102] Később, bár kerettag volt Christian Maggio és Fabio Quagliarella is,[103] sokáig De Napoli volt az utolsó ténylegesen pályára is lépő játékos 1992. március 25-én, az NSZK ellen.[104] Ezt a sorozatot végül Quagliarella szakította meg 2009. szeptember 5-én, Grúzia ellen.[105]

Quagliarella, Maggio és Morgan De Sanctis bekerültek a 2010-es világbajnokságra utazó olasz keretbe.[106] Quagliarella lett az első olyan olasz játékos a nápolyi csapat történetében, aki a világbajnokságok végső szakaszában gólt tudott szerezni, a csoportkörben Szlovákia ellen (a nem olaszok közül Maradona és Careca már 1986-ban betaláltak).[107]

Lorenzo Insigne, a klub saját nevelésű játékosa zsinórban három (2012, 2016, 2020) Európa-bajnokságon is szerepet kapott az olasz nemzeti csapatban, emellett a 2014-es világbajnokságra is behívták. 2018. június 4-én csapatkapitányként játszott a Hollandia elleni, 1–1-re végződő barátságos mérkőzésen, így ő lett az első nápolyi labdarúgó, aki a csapatnál töltött ideje alatt viselhette a karszalagot.[108][109]

A 2020-as Európa-bajnokságra három játékos utazhatott a kerettel, Alex Meret, Giovanni Di Lorenzo és Lorenzo Insigne.[110] Insigne jelentős szerepet játszott a csapat aranyérmében, az olasz válogatott bal szélén öt meccsen két gólt jegyzett. Di Lorenzo is alapembernek számított a jobbhátvéd poszton. Alex Meret nem kapott lehetőséget a tornán, mivel az összes meccsen Gianluigi Donnarumma védett.[111]

Szimbólumok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezszínek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klub alapításakor a játékosok öltözéke a következőképpen nézett ki: égszínkék felső, fehér nadrág és ugyancsak égszínkék sportszár. Az égszínkék mindmáig megmaradt a felsőn, azonban az idők során többször feltűnt még a fehér szín, különböző formában.

Az első komolyabb változás az 1965–66-os szezonban volt a mez felsőjén, ekkor egy fehér alapon világoskék keresztcsíkos mezben játszottak.[112] A következő évben visszatértek a klasszikus színekhez. Az aktuális főszponzor neve 1981 óta látható a mezeken.[112]

A 2002–03-as idény volt a második, és mind ezidáig utolsó évad, amikor a Napoli játékosai nem a hagyományos színösszeállításban léptek pályára. Ekkor az aktuális mezgyártó cég, a Diadora egy világoskék-fehér csíkos mezzel látta el a klubot, amely leginkább az argentin válogatottéra hasonlított.[113]

A Napoli mezeinek színösszeállítása általában kék mezből, fehér számozásból, fehér rövidnadrágból és kék zokniból áll. Az idegenbeli szerelés általában fehér mezből, fehér vagy világoskék rövidnadrágból és fehér vagy világoskék zokniból áll.

2020. november 29-én, egy AS Roma elleni hazai bajnokin a csapat egy, az argentin válogatottéra hasonlító negyedik számú mezben lépett pályára, hogy megemlékezzen Diego Maradona és Nápoly, valamint a szurkolók kapcsolatáról. Eredetileg úgy tervezték, hogy a szerelést maga Maradona mutatja be, azonban az argentin játékos november 25-én elhunyt, így végül a róla való megemlékezésként használták a mezt.[114]

Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
1926–1927
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
1989–1990
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2008–2009
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2009–2010
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2010–2011
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2011–2012
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2023–2024

Címer

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klub első címere 1926-ban került nyilvánosságra. Ezen világoskék alapon egy, a Ferrari logójához hasonló ágaskodó ló látható egy futball-labdán, a ló körül pedig az A, a C és az N betűk, amelyek a klub akkori nevének (Associazione Calcio Napoli) rövidítései.[112] Ez a változat mindössze egy évig volt használatban, 1928-ban a címer már egy világoskék alapon lévő arany N-ből állt, ezen kívül a kör szegélye is arany volt. Ezt 1964-ig használták.[112] Ekkor az N-t lekicsinyítették, hogy a címerben helyet kapjon az egyébként ekkor már SSC Napolira változott hivatalos név is. 1980-ban a szegély fehér és szélesebb lett, és az N betű köré a klub teljes nevét, a Società Sportiva Calcio Napolit kiírták. 2002-ben a szegély sötétkékre, a klub neve pedig fehérre változott.

2004-ben a csőd, majd a tulajdonosváltás után az új név, a Napoli Soccer került a külső, sötétkék szegélybe. Miután 2006-ban az egyesület ismét felvette az SSC Napoli nevet, a külső szegély egyrészt királykékre változott, másrészt semmilyen szöveg nem szerepel benne.

Visszavonultatott mezszámok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1995-ben született szabályozás az olasz labdarúgásban a játékosok fix számozásáról, így nem sokkal később, 2000-ben a Napoli visszavonultatta a 10-es mezt, melyet Diego Maradona 1984 és 1991 között viselt.[96]

A visszavonultatás ellenére 2004 és 2006 között mégis kivételt tettek, ugyanis a harmadosztályban a klasszikus, 1-től 11-ig történő számozás volt használatban. Az utolsó játékos, aki 10-es mezben gólt tudott szerezni, Mariano Bogliacino volt 2006. május 18-án, a Spezia elleni kupamérkőzésen. Ami a bajnokságot illeti, az utolsó 10-es mezben szerzett gól Roberto Carlos Sosa nevéhez fűződik 2006. április 30-án, a Frosinone ellen.[115]

A klub eddigi stadionjai

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Stadio Partenopeo 1930-tól 1942-ig volt a csapat otthona

A Napoli jogelődjei különböző helyszíneken játszották mérkőzéseiket. A Naples 1904-től 1912-ig a Campegna úton játszott (Fuorigrotta negyed), majd Agnanóba költözött.[3] Ezzel ellentétben az Internazionale székhelye Bagnoliban volt.[5] Az agnanói stadion a két klub egyesülése után létrejött új egyesület, az Internaples pályája is volt.[116]

A Diego Armando Maradona Stadion 2019-ben, amely ekkor még a San Paolo Stadion nevet viselte

A jelenlegi klub első hazai pályája a Stadio Militare dell'Arenaccia volt, a létesítményt 1926-tól három éven át használták.[8] Ekkor az elnök Giorgio Ascarelli egy új stadion építésére adott megbízást. Az új stadionban, melynek neve Stadio Partenopeo (akkor még Stadio Vesuvio) lett, és húszezer néző befogadására volt alkalmas, az első mérkőzést 1930. február 23-án, a Juventus ellen játszották, a végeredmény 2–2 lett.[15] Bár az 1934-es labdarúgó-világbajnokságra fel lett újítva, a második világháború alatti bombázások során súlyos károkat szenvedett, és használhatatlanná vált.

A következő stadion az Arturo Collana volt.[117] Ezt a klub gyorsan kinőtte, egy 1958-as Napoli-Juventus mérkőzésre például annyian voltak kíváncsiak, hogy sokan közvetlenül az oldal- és az alapvonal mellől kísérték figyelemmel az összecsapást.[118]

A jelenlegi létesítmény, a San Paolo stadion 1959 óta van használatban. Eredetileg a Stadio del Sole nevet szánták neki, de végül a választás Szent Pálra (San Paolo) esett egy legenda alapján, miszerint a szent a mai Nápoly területén egykor keresztülhaladt.[119] A huszonkilenc évvel azelőtti stadionavatóhoz hasonlóan az ellenfél ismét a Juventus volt, 1959. december hatodikán.[117] Komolyabb felújításon eddig kétszer esett át, előbb az 1980-as Európa-bajnokság, majd az 1990-es vb előtt. Utóbbi alkalmával kapta meg a jelenleg is használt tetőt, valamint egy harmadik gyűrűt, mellyel befogadóképessége közel hetvenhétezresre nőtt. Később ezt a gyűrűt le kellett zárni logisztikai problémák miatt. 2020-ban a stadiont átnevezték korábbi játékosuk, Diego Maradona emlékére, aki 2020. november 25-én hunyt el. A létesítmény új neve Diego Armando Maradona Stadion (Stadio Diego Armando Maradona) lett.[120] Jelenleg valamivel több mint hatvanezer néző befogadására alkalmas, így Olaszország harmadik legnagyobb stadionja a milánói San Siro és a római Stadio Olimpico után.[121][122]

Főszponzorok, mezgyártók

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Napoli főszponzorainak és mezgyártóinak listája.[123]

A klub főszponzorai
Időszak Cég
1981–1982 Snaidero
1982–1983 Cirio
1983–1984 Latte Berna
1984–1985 Cirio
1985–1988 Buitoni
1988–1991 Mars
1991–1994 Voiello
1994–1996 Record Cucine
1996–1997 Centrale latte di Napoli
1997–1999 Polenghi
1999–2003 Peroni
2003–2004 Russo-Cicciano
2004–2005 Mandi
2005–2011 Lete
2011 óta Lete-MSC Crociere[124]
Mezgyártók
Időszak Cég
1978–1980 Puma
1980–1984 NR
1984–1985 Linea Time
1985–1991 NR
1991–1994 Umbro
1994–1997 Lotto
1997–2000 Nike
2000–2003 Diadora
2003–2004 Legea
2004–2006 Kappa
2006–2009 Diadora
2009–2015 Macron[125]
2015–2021 Kappa
2021 óta EA7

Elnökök

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klubnak eddig csak olasz elnökei voltak. Az elnök 2004 óta Aurelio De Laurentiis.[126]

Giorgio Ascarelli kétszer, 1926-tól és 1930-tól egy-egy évig volt a Napoli elnöke. A Nápolyban élő nagyszámú zsidó népesség egyik legismertebb tagja
Achille Lauro két elnöki ciklusa között tizenhat év telt el. Lauro Nápoly polgármestereként is tevékenykedett.
Corrado Ferlaino három ciklusban összesen huszonhárom évig irányította az egyesületet. Az ő nevéhez fűződik a klub történetének legnagyobb sztárja, Diego Maradona leigazolása, valamint az ő elnöksége alatt érte el a klub legnagyobb sikereit. A kép 1975-ben készült.
Név -tól/-től -ig
Giorgio Ascarelli 1926
1929		 1927
1930
Gustavo Zinzaro 1927 1928
Giovanni Maresca di Serracapriola 1928
1930		 1929
1931
Eugenio Coppola 1931 1932
Vincenzo Savarese 1932
1945		 1936
1946
Achille Lauro 1936
1952		 1940
1954
Tommaso Leonetti 1940 1941
Luigi Piscitelli 1941 1943
Annibale Fienga 1943 1945
Pasquale Russo 1946 1948
Egidio Musollino 1948 1951
Alfonso Cuomo 1951
1954		 1952
1963
Luigi Scuotto 1963 1964
Roberto Fiore 1964 1967
Gioacchino Lauro 1967 1968
Antonio Corcione 1968 1969
Corrado Ferlaino 1969
1972
1983		 1971
1983
1993
Ettore Sacchi 1971 1972
Marino Brancaccio 1983 1983
Ellenio Gallo 1993 1995
Vincenzo Schiano di Colella
(tiszteletbeli)		 1995 1996
Gian Marco Innocenti 1997 1998
Federico Scalingi 1998 2000
Giorgio Corbelli 2000 2002
Salvatore Naldi 2002 2004
Paolo Bellamio 2004 2004
Nicola Rascio
(csődbiztos)		 2004 2004
Aurelio De Laurentiis 2004 Jelenleg

Vezetőedzők

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A magyar Csapkay Károly az 1935–36-os szezonban volt a Napoli vezetőedzője

A Napoli 1926 óta íródó történelme során számos edző váltotta egymást a klub kispadján. A klubnál nem volt ritka jelenség az sem, hogy egyszerre ketten irányították a csapatot.[127][128][129]

 
Név Ország Évek
Antonio Kreutzer AUT 1926–1927
Bino Skasa AUT 1927
Technikai bizottság
Rolf Steiger
Giovanni Terrile
Molnár Ferenc
AUT
Olaszország 1861
HUN		 1927–1928
Otto Fischer AUT 1928–1929
William Garbutt ENG 1929–1935
Csapkay Károly Magyar 1919-1946 1935–1936
Angelo Mattea Olaszország 1861 1936–1938
Payer Jenő Magyar 1919-1946 1938
Paolo Iodice Olaszország 1861 1938–1939
Adolfo Baloncieri Olaszország 1861 1939–1940
Antonio Vojak Olaszország 1861 1940–1943
Giuseppe Innocenti Olaszország 1861 1943
Raffaele Sansone Olaszország 1861 Uruguay 1945–1946
Attila Sallustro
Giovanni Vecchina		 ITA
ITA		 1947–1948
Arnaldo Sentimenti ITA 1948
Felice Placido Borel
Paolo Iodice		 ITA
ITA		 1948–1949
Domenico Mattioli
Luigi de Manes		 ITA
ITA		 1949
Vittorio Mosele ITA 1949
Eraldo Monzeglio ITA 1949–1956
Amedeo Amadei ITA 1956–1959
Annibale Frossi ITA 1959
Amedeo Amadei ITA 1959–1961
Amedeo Amadei
Renato Cesarini		 ITA
ITA		 1961
Attila Sallustro ITA 1961
Fioravante Baldi ITA 1961–1962
Bruno Pesaola ARG 1962
Bruno Pesaola
Eraldo Monzeglio		 ARG
ITA		 1962–1963
Roberto Lerici ITA 1963–1964
Giovanni Molino ITA 1964
Bruno Pesaola ARG 1964–1968
Giuseppe Chiappella ITA 1968–1969
Egidio di Costanzo ITA 1969
Giuseppe Chiappella ITA 1969–1973
Luis Vinicio Brazil 1973–1976
Alberto del Frati ITA 1976
Bruno Pesaola ARG 1976–1977
  
Név Ország Évek
Rosario Rivellino ITA 1977
Giovanni di Marzio ITA 1977–1978
Luis Vinicio Brazil 1978–1980
Angelo Sormani ITA Brazil 1980
Rino Marchesi ITA 1980–1982
Massimo Giacomini ITA 1982
Bruno Pesaola ARG 1982–1983
Pietro Santi ITA 1983–1984
Rino Marchesi ITA 1984–1985
Ottavio Bianchi ITA 1985–1989
Alberto Bigon ITA 1989–1991
Claudio Ranieri ITA 1991–1993
Ottavio Bianchi ITA 1993
Marcello Lippi ITA 1993–1994
Vincenzo Guerini ITA 1994
Vujadin Boškov
Cané		 YUG
Brazil		 1994–1995
Vujadin Boškov
Aldo Sensibile		 YUG
ITA		 1995–1996
Luigi Simoni ITA 1996–1997
Vincenzo Montefusco ITA 1997
Bortolo Mutti ITA 1997
Carlo Mazzone ITA 1997
Giovanni Galeone ITA 1997–1998
Vincenzo Montefusco ITA 1998
Renzo Ulivieri ITA 1998–1999
Vincenzo Montefusco ITA 1999
Walter Novellino ITA 1999–2000
Zdeněk Zeman CZE 2000
Emiliano Mondonico ITA 2000–2001
Luigi De Canio ITA 2001–2002
Franco Colomba ITA 2002
Sergio Buso ITA 2002
Francesco Scoglio ITA 2002–2003
Franco Colomba ITA 2003
Andrea Agostinelli ITA 2003
Luigi Simoni ITA 2003–2004
Gian Piero Ventura ITA 2004
Edoardo Reja ITA 2005–2009
Roberto Donadoni ITA 2009
Walter Mazzarri ITA 2009–2013
Rafael Benítez ESP 2013–2015
Maurizio Sarri ITA 2015–2018
Carlo Ancelotti ITA 2018–2019
Gennaro Gattuso ITA 2019–2021
Luciano Spalletti ITA 2021–2023
Rudi Garcia FRA 2023
Walter Mazzarri ITA 2023–2024
Francesco Calzona ITA 2024
Antonio Conte ITA 2024–

Vezetőség

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2022. augusztus 4-ei állapot szerint.[130]

Pozíció Név
Elnök olasz Aurelio De Laurentiis
Alelnökök olasz Edoardo De Laurentiis
olasz Jacqueline Marie Baudit
Igazgatóság elnöke olasz Laura Belli
Sportigazgató olasz Cristiano Giuntoli
Menedzser olasz Giuseppe Santoro
Kereskedelmi- és marketingvezető olasz Alessandro Formisano
Titkár olasz Davide Iorio
Kommunikációs vezető olasz Guido Baldari

Jelenlegi keret

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Utolsó módosítás: 2024. január 2.[131]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Alex Meret olasz Udine 1997. március 22. (29 éves) olasz Udinese Calcio 15 000 000 2024.06.30.
16 Hubert Idasiak lengyel Sławno 2002. február 3. (24 éves) Utánpótlásból került fel 150 000 2024.06.30.
95 Pierluigi Gollini olasz Bologna 1995. március 18. (31 éves) olasz Atalanta BC 4 500 000 2024.06.30.
14 Nikita Contini olasz ukrán Cserkaszi 1996. május 21. (30 éves) Utánpótlásból került fel 500 000 2025.06.30.
Védők
3 Natan BRA Itapecerica da Serra 2001. február 6. (25 éves) BRA Red Bull Bragantino 13 000 000 2028.06.30.
5 Juan Jesus BRA Belo Horizonte 1991. június 10. (35 éves) olasz AS Roma 3 000 000 2025.06.30.
6 Mário Rui portugál Sines 1991. május 27. (35 éves) olasz AS Roma 5 000 000 2026.06.30.
13 Amir Rrahmani KOS albán Pristina 1994. február 24. (32 éves) olasz Hellas Verona FC 20 000 000 2027.06.30.
17 Mathías Olivera URU spanyol Montevideo 1997. október 31. (28 éves) spanyol Getafe CF 17 000 000 2027.06.30.
22 Giovanni Di Lorenzo Csapatkapitány olasz Castelnuovo di Garfagnana 1993. augusztus 4. (33 éves) olasz Empoli FC 22 000 000 2028.06.30.
30 Pasquale Mazzocchi ITA Nápoly 1995. július 27. (31 éves) ITA Salernitana Calcio 4 000 000 2027.06.30.
55 Leo Skiri Østigård norvég Åndalsnes 1999. november 28. (26 éves) angol Brighton & Hove Albion FC 10 000 000 2026.06.30.
Középpályások
4 Diego Demme német olasz Herford 1991. november 21. (34 éves) német RB Leipzig 1 000 000 2024.06.30.
20 Piotr Zieliński lengyel Ząbkowice Śląskie 1994. május 20. (32 éves) olasz Udinese Calcio 30 000 000 2024.06.30.
24 Jens Cajuste svéd USA Göteborg 1999. augusztus 10. (27 éves) francia Stade de Reims 10 000 000 2028.06.30.
38 Lorenzo Russo ITA Nápoly 2005. április 19. (21 éves) Utánpótlásból került fel 100 000 2027.06.30.
68 Stanislav Lobotka szlovák Trencsén 1994. november 25. (31 éves) spanyol RC Celta de Vigo 35 000 000 2027.06.30.
70 Gianluca Gaetano olasz Cimitile 2000. május 5. (26 éves) Utánpótlásból került fel 4 500 000 2025.06.30.
99 André Zambo Anguissa CMR Yaoundé 1995. november 16. (30 éves) angol Fulham FC 35 000 000 2025.06.30.
Támadók
9 Victor Osimhen NGR Lagos 1998. december 29. (27 éves) francia Lille OSC 110 000 000 2025.06.30.
18 Giovanni Simeone argentin spanyol Buenos Aires 1995. július 5. (31 éves) olasz Hellas Verona FC 13 000 000 2026.06.30.
21 Matteo Politano olasz Róma 1993. augusztus 3. (33 éves) olasz FC Internazionale Milano 15 000 000 2025.06.30.
23 Alessio Zerbin olasz Novara 1999. március 3. (27 éves) Utánpótlásból került fel 3 500 000 2027.06.30.
26 Cyril Ngonge BEL COD Uccle 2000. május 26. (26 éves) ITA Hellas Verona FC 6 000 000 2028.06.30.
29 Jesper Lindstrøm DEN Taastrup 2000. február 29. (26 éves) GER Eintracht Frankfurt 25 000 000 2028.06.30.
77 Hvicsa Kvarachelia GEO Tbiliszi 2001. február 12. (25 éves) GEO Dinamo Batumi 80 000 000 2027.06.30.
81 Giacomo Raspadori olasz Bentivoglio 2000. február 18. (26 éves) olasz US Sassuolo Calcio 32 000 000 2028.06.30.
– Hamed Traorè CIV Abidjan 2000. február 16. (26 éves) ENG AFC Bournemouth 18 000 000 2024.06.30.
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Elia Caprile kapus olasz Verona 2001. augusztus 25. (25 éves) olasz Empoli FC 5 500 000 2024.06.30.
Francesco Mezzoni védő olasz Róma 2000. május 27. (26 éves) olasz Perugia Calcio 200 000 2024.06.30.
Nosa Edward Obaretin védő olasz NGR Forla 2003. január 26. (23 éves) olasz AC Trento 1921 50 000 2024.06.30.
Michael Folorunsho középpályás ITA NGA Róma 1998. február 7. (28 éves) ITA Hellas Verona FC 4 000 000 2024.06.30.
Coli Saco középpályás MLI FRA Créteil 2002. május 15. (24 éves) ITA US Ancona 200 000 2024.06.30.
Valíd Sedíra támadó MAR ITA Loreto 1998. január 22. (28 éves) ITA Frosinone Calcio 6 000 000 2024.06.30.
Antonio Vergara középpályás olasz Frattaminore 2003. január 16. (23 éves) olasz ASD Reggio Calabria 175 000 2024.06.30.
Lorenzo Sgarbi támadó olasz Bolzano 2001. március 24. (25 éves) olasz US Avellino 1912 150 000 2024.06.30.
Giuseppe Ambrosino támadó olasz Procida 2003. szeptember 10. (23 éves) olasz US Catanzaro 1 800 000 2024.06.30.
Antonio Cioffi támadó olasz Maddaloni 2002. december 19. (23 éves) olasz US Ancona 450 000 2024.06.30.
Alessandro Zanoli hátvéd ITA Carpi 2000. október 3. (26 éves) ITA Salernitana Calcio 6 000 000 2024.06.30.

Statisztika

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Klub

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Napoli az első osztályban (akkor Divisione Nazionale) 1926. október 3-án mutatkozott be.[7] 2024-ig nyolcvanhárom szezonban szerepelt, ezek közül 70-szer az első (4 Divisione Nazionale, 66 Serie A), 12-szer a másod-, és kétszer a harmadosztályban. A 70 szezonból háromszor ünnepelhetett bajnoki címet.

Statisztika

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Bajnokság
Osztály Bajnokság Szezonok száma Első szezon Utolsó szezon
1.Divisione Nazionale41926–19271945–1946
Serie A661929–19302023–2024
2.Serie B121942–19432006–2007
3.Serie C122004–20052005–2006
Nemzetközi kupasorozatok
Sorozat Szezonok száma Első szezon Utolsó szezon
Bajnokok Ligája
Korábban Bajnokcsapatok Európa-kupája		101987–19882023–2024
Európa-liga
Korábban UEFA-kupa		221971–19722021–2022
Kupagyőztesek Európa-kupája[132]21962–19631976–1977
Vásárvárosok kupája[133]41966–19671969–1970
Mitropa-kupa[134]
Néha közép-európai kupa		219341966
Coppa delle Alpi[135]319601969
Intertotó-kupa[136]12008
Coppa Anglo-Italiana[137]11970
Coppa di Lega Italo-Inglese[138]11976
Coppa Torneo Italia11961

Sikerek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rekordok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Napoli az egyetlen klub, amely másodosztályú csapatként tudta elhódítani az olasz kupát. Ugyancsak a kupához kapcsolódó rekordja, hogy az egyetlen olyan győztes, amely egy győzelem alkalmával minden egyes mérkőzését megnyerte (1986–87, 13-ból 13 győzelem). A Torino (1942–43), a Juventus (1959–60, 1994–95), a Lazio (1999–00) és az Inter (2009–10) mellett az egyetlen olasz csapat, amely duplázni tudott, vagyis egy szezonban meg tudta nyerni a bajnokságot és a kupát is (1986–87).[41]

Egyéni

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb bajnoki mérkőzést, 520-at (408-at a Serie A-ban) Marek Hamšík játszotta.[140][141] Csak az első osztályú bajnokikat figyelembe véve a rekord Hamšík nevéhez fűződik 408 fellépéssel. A második Bruscolotti kilenc mérkőzéssel játszott kevesebbet.[140]

A legtöbb gólt (148) Dries Mertens szerezte, ebből 113-at a bajnokságban. Ha csak a bajnokságot nézzük, akkor a lista élén szintén a belga áll 113 találattal. A második legtöbb gól (122) Lorenzo Insigne nevéhez köthető.

A legtöbb egy szezonban szerzett gól (36) Gonzalo Higuaín nevéhez fűződik, ezt a 2015–16-os szezonban érte el. Dries Mertensé a legtöbb nemzetközi mérkőzésen szerzett gól.

Az olasz kupában Bruscolotti 96 alkalommal lépett pályára, Maradona pedig 29 gólt szerzett, ebben az összevetésben övék a szereplési, illetve gólrekord.

Játékos Ország Mérkőzés
1 Marek Hamšík SVK 520
2 Giuseppe Bruscolotti ITA 511
3 Antonio Juliano ITA 505
4 Lorenzo Insigne ITA 434
5 Dries Mertens BEL 397
6 Moreno Ferrario ITA 396
7 José Callejón ESP 349
8 Piotr Zieliński POL 345
9 Ciro Ferrara ITA 322
10 Kalidou Koulibaly SEN 317
Játékos Ország Gól
1 Dries Mertens BEL 148
2 Lorenzo Insigne ITA 122
3 Marek Hamšík SVK 121
4 Diego Maradona ARG 115
5 Attila Sallustro ITA PAR 108
6 Edinson Cavani URU 104
7 Antonio Vojak ITA 103
8 José Altafini BRA ITA 97
9 Careca BRA 96
10 Gonzalo Higuaín ARG 91

Szurkolók

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
„ A Napoli nem csak egy csapat, hanem egy város lelki állapota. ”

– Salvatore Biazzo, a RAI újságírója[142][143][144]

Nápolyi szurkolók a San Paolo stadionban

A Napoli jelenleg a negyedik legnépszerűbb olasz csapat a szurkolók száma alapján Olaszországban.[145][146] A klubnak nemzetközi szinten is több száz rajongói klubja van, a külföldi szurkolók száma nagyjából hétmillió körül van.[147][148]

Egy kutatás szerint a klub szurkolóit soha nem lehetett egyetlen társadalmi osztályhoz sem kötni egyértelműen: a „tifosik” között ugyanúgy megtalálhatók a gazdagabb emberek, mint az egyszerű munkásemberek, vagy a középosztály tagjai. A klubot emiatt sokszor aposztrofálják „mindenki csapata”-ként.[149]

A klub szurkolóihoz több erőszakos, garázda esemény köthető. A 2007–08-as idényben kilenc mérkőzésre, a következőben pedig egyik idegenbeli mérkőzésre sem utazhattak a drukkerek egy Roma–Napoli mérkőzés előtt történt zavargások miatt.[150]

Történelem

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szervezett szurkolás az 1960-as évekre nyúlik vissza, az első hivatalos szurkolói csoport az Ultras della Curva B (magyarul a B szektor ultrái), vagy más formában Commando Ultras Curva B (CUCB) volt, amely 1972-ben alakult Gennaro Montuori vezetésével.[151] A csoportnak hamarosan saját újságja és tévécsatornája lett, amely a város teljes területén fogható volt.[151] A ’70-es, ’80-as évek során a csoporthoz kötődött szinte az összes komolyabb szurkolói rendbontás.[151] 1986-ban két, csak nőkből álló ultracsoport is létrejött: az Ultrà Girls és a Ladies Napoli.[151]

A ’90-es években a csoportok képe megváltozott. Montuori, részben testvére halála miatt eltűnt a mérkőzésekről, és ez rövid időn belül csoportja, a CUCB és a hozzá kapcsolódó kisebb csoportok megszűnéséhez vezetett.[152] A legnagyobb ultraszervezetek a Fedayn E.A.M. 1979 és az Ultras Napoli. Az 1979-ben alapított Fedayn jó kapcsolatot ápolt az A szektor nagyobb csoportjaival, így egy időben többször felmerült a költözés lehetősége.[152] Szlogenjük, az E.A.M., az Estranei Alla Massa olasz mondat rövidítése, amely magyarul annyit jelent: „Az idegenek menjenek a francba”.[152]

A stadion másik, szurkolói csoportok által rendkívül sűrűn ellátott szektora az A. Itt a B-hez képest sokkal árnyaltabb a kép, itt a legnagyobb csoportok a Mastiffs, a Vecchi Lions, a Teste Matte (leginkább a Qaurtieri Spagnoli, vagyis a spanyol negyed lakói alkotják[152]), a Sud, a Bronx, a Brigata Carolina, a Rione Sanità és a Fossato Flegreo.[153] Az évek során az A és B szektor ultrái közötti jó viszony megromlott, miután fokozatosan az A vált a stadion legerőszakosabb részévé.[152] Többször tettek kísérletet a két szektor közötti viszony rendezésére, ám ezek mindannyiszor kudarcba fulladtak.[152]

Testvércsapatok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olasz labdarúgás egyik legrégebbi testvérkapcsolata két szurkolótábor között a Napoli–Genoa együttműködés, amely egészen 1982. május 16-ig datálódik.[154] A jó kapcsolat az 1981–82-es szezon utolsó fordulójában kezdődött, amikor a két klub 2–2-es döntetlent játszott egymással, ebből pedig mindkét csapatnak előnye származott: a Napoli egyik legnagyobb riválisa, a Milan története során másodszor kiesett, a Genoa pedig az eredménynek köszönhetően megmenekült ugyanettől.[155] Egészen a 2006–07-es szezonig, amikor mindkét csapat a másodosztályban szerepelt, a két csapat életében nem nagyon történt közös momentum. Ekkor ismét a bajnokság végén csaptak össze, és ismét egy döntetlen, ezúttal egy 0–0 jelentett mindkét csapat számára jó eredményt, ugyanis ezzel a döntetlennel mindkét csapat bebiztosította feljutását.[57] A már-már történelmi jó kapcsolat kihasználására kereskedelmi kísérletek is történtek.[156]

Bár nem ennyire ismert, de hasonlóan jó viszony alakult ki az évek során az Ancona, a Palermo és a Catania ultráival is.[152][157]

Újabban egyfajta barátság alakult ki a Napoli és a román Universitatea Craiova egyes csoportjai között. A 2010–2011-es Európa-liga küzdelmei során a Napoli ellenfele a Steaua București volt. Mivel a Steaua és a Craiova – hasonlóan például a Napoli–Roma pároshoz – nagy riválisok, a Craiova drukkerei nagyon örültek annak, hogy a fővárosi klub a Napoli jóvoltából volt kénytelen búcsúzni.[158]

Riválisok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Napoli legnagyobb riválisai az északi csapatok.[159] Az Interrel, a Juventusszal és a Milannal történő rivalizálás mind a ’80-as években született.

A Lazióval való jó viszony a Roma elleni ellentétből ered.[160] A Napoli és a Roma eredetileg jó viszonyban volt egymással, ám ezt egyetlen játékos (mindkét csapatban szerepelt), Salvatore Bagni képes volt elrontani, amikor egy Roma–Napoli meccsen, már a Roma játékosaként, látványosan megünnepelte egy gólját.[161]

További rivális csapatok: Sampdoria, Hellas Verona, Reggina,[152] Atalanta,[162] US Avellino (2010 óta AS Avellino), Bari, Bologna, Brescia, Cagliari,[163] Lecce, Salernitana,[164] Udinese.

Korábban több kisebb csapattal is rivalizáltak, ám ezekkel szemben az ellentét az osztálykülönbségből adódó kevés egymás ellen játszott mérkőzés miatt eltűnőben van. Ilyen csapatok a Foggia, a Perugia, a Pisa, a Pistoiese, a Ternana és a Vicenza Calcio.

A legnagyobb rangadók

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Napolinak nincs a szó szoros értelmében vett rangadója, ugyanis Nápoly városának ez az egyetlen komolyabb csapata. Ez a legtöbb olasz nagyvárosban megvan (Torinóban a Juventus–Torino, Milánóban az Inter–Milan stb.). A Napolival kapcsolatban két rangadóról, vagy derbiről beszélhetünk:

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ uefa.com (ed.). "SSC Napoli" (olasz nyelven). Hozzáférés: 2011. december 12.
  2. 1 2 3 sscnapoli.it (ed.). "Dal Naples Football Club all'Internaples" (olasz nyelven). 2019. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 12.
  3. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 6. oldal
  4. ↑ A legismertebbek az US Internazionale Napoli és az FBC Internazionale-Naples
  5. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 7. oldal
  6. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 8. oldal
  7. 1 2 3 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 14. oldal
  8. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 15. oldal
  9. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 16. oldal
  10. ↑ Az olasz labdarúgásban az edzőket gyakran illetik a mister megnevezéssel, ez Garbutt után terjedt el, ugyanis az ő beceneve volt mister.
  11. ↑ Panorama Tirreno (ed.). "Le recensioni – "Mister William Thomas Garbutt"". Hozzáférés: 2011. december 12.
  12. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 18. oldal
  13. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 21. oldal
  14. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 25. oldal
  15. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 26. oldal
  16. ↑ sscnapoli.it (ed.). "Dall'Associazione Calcio Napoli alla prima Coppa Italia" (olasz nyelven). 2011. szeptember 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 12.
  17. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 29. oldal
  18. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 32. oldal
  19. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 35. oldal
  20. ↑ Francesco Caremani, Napoli 2000, 19. oldal
  21. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 64. oldal
  22. ↑ Francesco Caremani, Napoli 2000, 24. oldal
  23. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 75. oldal
  24. ↑ "La storia del Napoli dal 1963 al 1968". 2011. szeptember 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 25. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  25. ↑ A részvények 99,8 százalékának tulajdonosa a Filmauro nevű vállalat, amelyet Luigi De Laurentiis, a ma klubtulajdonos Aurelio édesapja alapított. A maradék 0,2 százalék személyesen De Laurentiis kezében van
  26. ↑ "Sprint partenopeo anche nel bilancio". ilsole24ore.com. 2010. január 27. Hozzáférés: 2011. november 25. {{cite news}}: Cite has empty unknown parameter: |autor= (súgó)
  27. ↑ "L'Antitrust: Filmauro è di Aurelio De Laurentiis". 2008. október 5. 2011. szeptember 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 25. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |autor= (súgó)
  28. ↑ sscnapoli.it (ed.). "Dalla Coppa delle Alpi a Corrado Ferlaino". 2011. szeptember 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  29. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 76. oldal
  30. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 81. oldal
  31. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 84. oldal
  32. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 89. oldal
  33. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 92. oldal
  34. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 93. oldal
  35. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 94. oldal
  36. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 99. oldal
  37. ↑ repubblica.it, ed. (1984. július 3.). "Ferlaino: "15 miliardi spesi bene"". Hozzáférés: 2011. december 16.
  38. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 113. oldal
  39. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 117. oldal
  40. ↑ repubblica.it, ed. (1987. május 12.). "Napoli ha vinto, e scusate il ritardo". Hozzáférés: 2011. december 16.
  41. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 118. oldal
  42. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 124. oldal
  43. ↑ "Bianchi, fuga con lacrime". 1989. május 18. Hozzáférés: 2011. december 16. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  44. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 126. oldal
  45. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 129. oldal
  46. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 131. oldal
  47. 1 2 Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 133. oldal
  48. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 135. oldal
  49. ↑ repubblica.it, ed. (1998. április 12.). "Arriverci Napoli, restano solo i ricordi". Hozzáférés: 2011. december 16.
  50. ↑ repubblica.it, ed. (2000. június 5.). "La città è impazzita come per lo scudetto". Hozzáférés: 2011. december 16.
  51. ↑ repubblica.it, ed. (2001. június 18.). "Napoli, rabbia e serie B". Hozzáférés: 2011. december 16.
  52. ↑ repubblica.it, ed. (2004. augusztus 3.). "Una città tra dolore e speranze "In qualche modo ripartiremo"". Hozzáférés: 2011. december 16.
  53. ↑ repubblica.it, ed. (2004. szeptember 5.). "Il Napoli è di De Laurentiis "E ora una grande squadra"". Hozzáférés: 2011. december 16.
  54. ↑ repubblica.it, ed. (2004. szeptember 7.). "Ore 19: vince De Laurentiis, nasce il nuovo Napoli Soccer". Hozzáférés: 2011. december 16. {{cite web}}: Text "Via libera a De Laurentiis" ignored (súgó)
  55. ↑ repubblica.it, ed. (2006. április 18.). "Reja: 'Se non avessi vinto stavolta avrei dato il mio addio al calcio'". Hozzáférés: 2011. december 16.
  56. ↑ repubblica.it, ed. (2006. május 24.). "De Laurentiis: 'Pronto a entrare in Lega'". Hozzáférés: 2011. december 16.
  57. 1 2 repubblica.it, ed. (2007. június 11.). "Il ritorno di Genova e Napoli una grande festa per la A". Hozzáférés: 2011. december 16.
  58. ↑ sscnapoli.it, ed. (2009. október 6.). "Walter Mazzarri nuovo allenatore". 2009. október 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  59. ↑ gazzetta.it, ed. (2010. május 2.). "Denis-Lavezzi per l'Europa, Napoli sesto davanti alla Juve". Hozzáférés: 2011. december 16.
  60. ↑ corrieredellosport.it, ed. (2011. május 11.). "Napoli impazzisce di gioia: terzo posto e Champions!". 2013. szeptember 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  61. ↑ "Edinson Cavani joins Paris Saint-Germain for French club record fee". The Guardian (brit angol nyelven). 2013. július 16. Hozzáférés: 2023. december 5.
  62. ↑ "Benitez appointed Napoli manager". BBC Sport (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2023. december 5.
  63. ↑ "Benitez's Napoli win Coppa Italia". BBC Sport (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2023. december 5.
  64. ↑ "Juventus secure seventh straight Serie A title". ESPN.com (angol nyelven). 2018. május 13. Hozzáférés: 2024. január 4.
  65. ↑ "Hamsik breaks Maradona's Napoli record". ESPN.com (angol nyelven). 2017. december 23. Hozzáférés: 2024. január 4.
  66. ↑ "Official: Napoli appoint Ancelotti - Football Italia". football-italia.net (brit angol nyelven). 2018. május 23. Hozzáférés: 2024. január 4.
  67. ↑ "Napoli hire Ancelotti to replace Sarri as coach". ESPN.com (angol nyelven). 2018. május 23. Hozzáférés: 2024. január 4.
  68. ↑ Aarons, Ed (2019. december 11.). "Napoli appoint Gennaro Gattuso as head coach after sacking Carlo Ancelotti". The Guardian (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 4.
  69. ↑ "Mertens sets record as Napoli advances to Coppa Italia final". www.sportsnet.ca (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 4.
  70. ↑ "Napoli beats Juventus on penalties to win Coppa Italia final; Ronaldo, Buffon denied title". CBSSports.com (angol nyelven). 2020. június 18. Hozzáférés: 2024. január 4.
  71. ↑ "Napoli rename stadium after Maradona". BBC Sport (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 4.
  72. ↑ "Napoli and Juventus qualify for 2022-23 Champions League - Football Italia". football-italia.net (brit angol nyelven). 2022. május 1. Hozzáférés: 2024. január 4.
  73. ↑ "Napoli win Serie A title with draw at Udinese, clinch Scudetto for first time since days of Diego Maradona". CBSSports.com (angol nyelven). 2023. május 4. Hozzáférés: 2024. január 4.
  74. ↑ "Napoli win Italian title for first time in 33 years". BBC Sport (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 4.
  75. ↑ "FINALE Napoli-Milan 1-1: rossoneri in semifinale dopo 16 anni!". La Gazzetta dello Sport (olasz nyelven). 2023. április 18. Hozzáférés: 2024. január 4.
  76. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 "Gli indimenticabili". Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  77. 1 2 3 4 repubblica.it, ed. (2008. december 14.). "Attila Sallustro, centravanti e divo". Hozzáférés: 2011. november 19.
  78. 1 2 3 4 5 6 7 "Napoli in cifre". 2010. január 12. Hozzáférés: 2011. november 10. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |editore= (súgó)
  79. 1 2 napoliexplorer.it (ed.). "Attila Sallustro". 2010. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  80. ↑ "Il Littoriale". 2013. szeptember 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó); Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  81. ↑ pianetaazzurro.it (ed.). "Amedeo Amadei, il "fornaretto"". 2011. július 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  82. ↑ (angolul) forza-azzurri.info (ed.). "Club statistics". Hozzáférés: 2011. november 10. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó)
  83. ↑ archiviostorico.corriere.it, ed. (2001. április 1.). "Jeppson, mister 100 milioni: «Il calcio di oggi fa pena»". Hozzáférés: 2011. november 19.
  84. 1 2 napoliexplorer.it (ed.). "Luís Vinício". 2010. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  85. ↑ repubblica.it, ed. (2007. január 28.). "Il romanzo di Petisso, napoletano nato all´estero". 2010. szeptember 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  86. ↑ "Bruno Pesaola". 2010. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  87. ↑ repubblica.it, ed. (2009. november 21.). "Pesaola cittadino onorario". Hozzáférés: 2011. november 19.
  88. 1 2 3 napoliexplorer.it (ed.). "Antonio Juliano". 2010. február 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó)
  89. ↑ "Omar Sivori". 2010. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  90. 1 2 napoliexplorer.it (ed.). "José Altafini". 2010. április 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  91. ↑ amonapoli.it, ed. (2008. augusztus 1.). "Ruud Krol, il fuoriclasse orange della difesa azzurra". 2010. december 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  92. ↑ clarin.com, ed. (2000. október 29.). "40 Maradonas" (spanyol nyelven). Hozzáférés: 2011. november 19.[halott link]
  93. ↑ "Pelè and Maradona win Fifa century award" (angol nyelven). 2010. december 11. Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Unknown parameter |archívdátum= ignored (súgó); Unknown parameter |archívurl= ignored (súgó); Unknown parameter |editore= ignored (súgó)CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  94. ↑ "World Soccer's Players of the Century" (angol nyelven). Hozzáférés: 2011. november 19. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  95. ↑ iffhs.com (ed.). "The World's best Player of the Century" (angol nyelven). 2012. február 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  96. 1 2 Repubblica.it, ed. (2000. augusztus 25.). "Maradona, il Napoli ritira il numero 10". Hozzáférés: 2011. december 11.
  97. ↑ "Mondiale 1938". Hozzáférés: 2011. november 10. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |editore= (súgó)[halott link]
  98. ↑ rsssf.com (ed.). "Mondiali 1970". Hozzáférés: 2011. november 10. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó)
  99. ↑ "Mondiali 1966". Hozzáférés: 2011. november 10. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  100. ↑ rsssf.com (ed.). "Mondiali 1974". Hozzáférés: 2011. november 10.
  101. 1 2 "La nuova Italia". 2007. október 16. 2012. január 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  102. ↑ sscnapoli.it, ed. (2007. október 14.). "Il Napoli torna in Nazionale dopo 15 anni". 2007. október 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  103. ↑ sscnapoli.it, ed. (2008. november 19.). "Napoli-Nazionali: un mercoledì da leoni". 2008. december 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  104. ↑ sscnapoli.it, ed. (2007. október 12.). "La Nazionale resta un sogno". 2013. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  105. ↑ sscnapoli.it, ed. (2009. szeptember 5.). "Quagliarella in campo in Georgia-Italia 0-2". 2009. szeptember 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  106. ↑ "De Sanctis, Maggio e Quagliarella ai Mondiali". 2010. június 1. 2010. május 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  107. ↑ "Mondiali, Hamsik avanti, Italia fuori". 2010. június 24. 2010. június 30. dátummal az eredeti címről archiválva. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  108. ↑ "Nazionale, Insigne da dimenticato a capitano nel giorno del compleanno". Sportmediaset.it (olasz nyelven). Hozzáférés: 2024. január 2.
  109. ↑ "Insigne capitano della Nazionale, giornata storica: sarà il primo calciatore del Napoli con la fascia dell'Italia". Tutto Napoli (olasz nyelven). Hozzáférés: 2024. január 2.
  110. ↑ "Italy Euro 2020 squad: player-by-player guide - Football Italia". football-italia.net (brit angol nyelven). 2021. június 9. Hozzáférés: 2024. január 2.
  111. ↑ UEFA.com. "Season 2020 | UEFA EURO 2020". UEFA.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 2.
  112. 1 2 3 4 "I colori del Napoli". {{cite web}}: Unknown parameter |accesso= ignored (|access-date= suggested) (súgó); Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  113. ↑ Repubblica.it, ed. (2002. július 19.). "Il Napoli cambia la maglia 'È un omaggio a Maradona'". Hozzáférés: 2011. december 11.
  114. ↑ "Napoli-Roma, azzurri con la quarta maglia: è un omaggio a Maradona | Goal.com Italia". www.goal.com (olasz nyelven). 2020. november 29. Hozzáférés: 2023. december 10.
  115. ↑ Repubblica.it, ed. (2008. május 11.). "Sosa, sono lacrime di festa". Hozzáférés: 2011. december 11.
  116. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 11. oldal
  117. 1 2 sscnapoli.it (ed.). "Gli stadi che hanno ospitato il Napoli". 2011. december 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 7.
  118. ↑ areanapoli.it (ed.). "Napoli 1957-1958". 2011. október 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 7.
  119. ↑ campiflegrei.eu (ed.). "Piazzale Tecchio". 2013. június 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 7.
  120. ↑ Á, D. (2020. december 4.). "Napoli: Stadio Diego Armando Maradona a stadion új neve – hivatalos". NSO.hu. Hozzáférés: 2023. december 10.
  121. ↑ "Risultati e incassi: è il Napoli dei record. Con l'Inter arriverà il primato ai botteghini". 2010. február 5. 2013. szeptember 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 7. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  122. ↑ sscnapoli.it (ed.). "Lo Stadio San Paolo". 2011. november 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 7.
  123. ↑ "I colori del Napoli". Hozzáférés: 2011. november 28. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  124. ↑ sscnapoli.it (ed.). "Napoli ed MSC Crociere insieme per la stagione 2011/2012". 2011. július 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 21.
  125. ↑ "Il Napoli presenta Macron, nuovo sponsor tecnico". 2009. július 6. 2011. szeptember 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 21. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  126. ↑ sscnapoli.it (ed.). "Tutti i presidenti da Ascarelli a De Laurentiis". 2011. november 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 28.
  127. ↑ "Omaggio al Napoli di Giovanni Armillotta" (olasz nyelven). Gloria Eterna Al Napoli. 2007. június 24. 2009. október 26. dátummal az eredeti címről archiválva.
  128. ↑ "Le rose storiche del Napoli". 2012. szeptember 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 28.
  129. ↑ "L'Almanacco del Calcio Napoli". 2011. november 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 28. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  130. ↑ "SSC Napoli - Staff". www.transfermarkt.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. augusztus 4.
  131. ↑ "Team 23/24". SSC Napoli (olasz nyelven). 2023. október 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 13.
  132. ↑ 1999-ben megszűnt.
  133. ↑ 1971-ben megszűnt, jogutódja az UEFA-kupa.
  134. ↑ 1992-ben megszűnt.
  135. ↑ 1987-ben megszűnt.
  136. ↑ 2008-ban megszűnt.
  137. ↑ 1996-ban megszűnt.
  138. ↑ 1976-ban megszűnt.
  139. ↑ Modena, Panini Edizioni (2005). Almanacco Illustrato del Calcio – La Storia 1898–2004.
  140. 1 2 "S.S.C. NAPOLI - I RECORD DEI GIOCATORI". www.napoligrafia.it. Hozzáférés: 2024. január 4.
  141. ↑ "Hivatalos: Marek Hamsik távozik a Napolitól". www.goal.com. 2019. február 14. Hozzáférés: 2024. január 4.
  142. ↑ calcioblog.it, ed. (2011. február 9.). "Silvio Baldini offende Napoli in diretta Tv". 2011. december 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  143. ↑ areanapoli.it, ed. (2011. május 3.). "Biazzo: "Il Napoli è lo stato d'animo della città"". 2011. május 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  144. ↑ ilcannocchiale.it, ed. (2009. augusztus 11.). "E' stato scritto: "Il Napoli è lo stato d'animo della città". Ma pochi se ne ricordano". 2013. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. december 16.
  145. ↑ "Tifosi, Juventus la più amata - Inter la più antipatica". 2008. augusztus 30. Hozzáférés: 2010. augusztus 22. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  146. ↑ A Juventusnak a megkérdezettek körülbelül egyharmada szurkol. Közvetlenül mögötte az Inter és a Milan található 14, illetve 13 százalékkal. Negyedik a Napoli 8-cal, megelőzve a Romát (7%) és a Laziót (2%)
  147. ↑ "De Laurentiis: "Il mio Napoli tra le grandi"". 2006. június 29. {{cite web}}: Unknown parameter |accesso= ignored (|access-date= suggested) (súgó); Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  148. ↑ (angolul) Napoli.AZplayers.com, ed. (2007. június 29.). "Napoli History". 2007. július 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 19.
  149. ↑ Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 140. oldal
  150. ↑ corrieredellosort.it, ed. (2008. szeptember 2.). "Tifosi Napoli, trasferte vietate per tutto il campionato". Hozzáférés: 2011. november 12.[halott link]
  151. 1 2 3 4 Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 149. oldal
  152. 1 2 3 4 5 6 7 8 MondoUltras (ed.). "Napoli". 2010. február 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó)
  153. ↑ "Identikit dell'ultras partenopeo". 2016. június 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. október 25.
  154. ↑ orgoglionapoletano.com (ed.). "Storia del gemellaggio Napoli - Genoa, il più lungo d'Italia". 2011. október 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 13.
  155. ↑ sportmain.it, ed. (2010. január 26.). "Napoli-Genoa: un gemellaggio che dura da 26 anni". Hozzáférés: 2011. november 13.[halott link]
  156. ↑ "Napoli-Genoa, sul divano - Fatti ospitare da un avversario". 2011. április 8. Hozzáférés: 2011. november 13. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)
  157. ↑ "Pre-partita Napoli-Catania, dalla Curva A applausi e cori per i siciliani". 2009. január 11. Hozzáférés: 2011. november 13. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)[halott link]
  158. ↑ tifonapoli.com, ed. (2010. december 11.). "Storia di un gemellaggio tra tifosi azzurri e rumeni". 2010. december 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 13.
  159. ↑ Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 134. oldal
  160. ↑ "Amicizie e rivalità". 2012. november 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |data= (súgó)
  161. ↑ "Salvatore Bagni: "Cara sud, non rifarei quel gesto..."". ForzaRoma.com. 2007. október 17. Hozzáférés: 2011. november 12.
  162. ↑ "Atalanta-Napoli, una rivalità eterna". Hozzáférés: 2011. november 12.[halott link]
  163. ↑ "Come nasce la rivalità tra tifosi cagliaritani e napoletani". 2012. január 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  164. ↑ "Ultras rivalità". 2011. szeptember 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  165. ↑ pianetaazzurro.it (ed.). "Napoli-Avellino, un derby da Serie A". 2013. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  166. ↑ salernocitta.com (ed.). "Napoli-Salernitana, derby di Coppa Italia". 2013. szeptember 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12.
  167. ↑ "Cavani show: il Napoli vince il derby del Sud contro la Roma". 2013. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 12. {{cite web}}: Unknown parameter |editore= ignored (súgó)

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Società Sportiva Calcio Napoli című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a S.S.C. Napoli című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó irodalom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Elio Tramontano (1965). L'arte tipografica (ed.). Il Napoli dalle origini ad oggi. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |cid= (súgó); Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  • Giuseppe Pacileo (1977). Edi-Grafica (ed.). S.S.C. NAPOLI - una squadra e la sua città. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Antonio Ghirelli (1978). Laterza (ed.). Intervista sul Calcio Napoli. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Elio Tramontano (1984). Edizioni Meridionali (ed.). Da Sallustro a Maradona: 90 anni di storia del Napoli. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Roberto Ciuni. Shakespeare & Company (ed.). Il pallone di Napoli. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |cid= (súgó); Unknown parameter |anno= ignored (|date= suggested) (súgó); Unknown parameter |città= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Giuseppe Pacileo (1986). La casa dello sport (ed.). La storia del Napoli. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |cid= (súgó); Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  • Giuseppe Mariconda (1995). Newton (ed.). Breve storia del grande Napoli. ISBN 88-7983-914-4. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Gianfranco Coppola (1998). Gremese Editore (ed.). Napoli. ISBN 88-7742-291-2. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Francesco Caremani (2000). Sagep (ed.). Napoli 2000 - l'album azzurro dalle origini a oggi. ISBN 88-7058-799-1. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Antonio Del Piano (2001). Editoriale Diemme (ed.). Napoli 7 anni nella storia. ISBN 88-89370-01-7. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |city= (súgó)
  • Giuseppe Pacileo (2006). Il Mattino (ed.). 80 anni di passione - La storia del Napoli dal 1926 al 2006. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |cid= (súgó); Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  • Mimmo Carratelli (2007). Gianni Marchesini Editore (ed.). La grande storia del Napoli. ISBN 88-88225-14-5. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |city= (súgó)
  • Giuliano Pavone (2007). Edizioni Graf (ed.). Na sera 'e maggio. ISBN 88-8943-312-6. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó); Cite has empty unknown parameter: |city= (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  • Piergiorgio Renna (2008). Multimedia (ed.). Il football a Napoli. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Gianfranco Coppola (2009). L'airone (ed.). La storia del Napoli. {{cite book}}: Unknown parameter |city= ignored (|location= suggested) (súgó)
  • Alessandro Lugli (2009). Boopen (ed.). La storia del Napoli dalla fondazione ad oggi. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |city= (súgó)
  • Manuel Parlato (2009). Limina (ed.). Da Maradona a De Laurentiis. Le due ere del Napoli. {{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |city= (súgó)

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Commons:Category:S.S.C. Napoli
A Wikimédia Commons tartalmaz SSC Napoli témájú médiaállományokat.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SSC_Napoli&oldid=27502771”